Sokszor hallani, hogy a valódi barátságok a gimnáziumi és az egyetemi évek alatt alakulnak ki. Ez rengeteg esetben igaz, azonban ahogy telik az idő, változik a személyiségünk és az értékrendünk, és míg új kapcsolatok születnek, olykor el is kopik egy-egy viszony. Megeshet, hogy már más típusú barátságra vágyunk felnőttként, mint tinédzserkorunkban, és ami korábban bulinak tűnt, az most már fárasztó és idegesítő. Ebben az esetben érdemes leltárt készíteni a kapcsolatainkból, és végiggondolni, kivel szeretnénk közelebb kerülni, és kitől célszerű inkább búcsút venni.
Hogyan ismerhetjük fel, ha valaminek vége?
A válasz roppant egyszerű. Légy őszinte magaddal: az adott személy társasága jó érzésekkel, örömmel tölt el, vagy esetleg frusztrációt, rossz kedvet okoz neked? Erősít, motivál a céljaid elérésében, vagy gyakran érzed azt, hogy lehúz, visszatart? Szintén fontos kérdés, hogy túl tudtál-e lépni a korábbi konfliktusokon, vagy maradt-e olyan tüske benned, amit már az új közös élmények sem oldanak ki?
Milyen értékrendet képvisel a barátod? Tudsz vele azonosulni, egyetértesz a döntéseivel? (Természetesen nem az a lényeg, hogy mindenről ugyanazt gondoljátok, de a legfontosabb alappilléreknek egyezniük kell.) A kölcsönös szeretet mellett elengedhetetlen, hogy bármilyen problémában kikérhessétek egymás véleményét.
Meddig küzdjünk a barátság megtartásáért?
Minden ember maga érzi, mennyi energiát hajlandó fektetni az adott kapcsolatba. Amennyiben fontos számodra a másik fél, és úgy érzed, pár mély, őszinte beszélgetéssel és közös programok szervezésével visszaállhat a régi rend, érdemes adni neki egy esélyt. Viszont ne ess abba a hibába, hogy a végtelenségig halogatod, és úgy mész minden találkozóra, mintha a fogadat húznák!
Hogyan "szakítsunk"?
Egy közeli baráttól éppen olyan fájdalmas búcsút venni, mintha a szerelmünkkel szakítanánk, azonban ha meghoztuk a döntést, bizonyára nyomós ok áll a háttérben. Persze mindenki megérzi, ha távolodni kezdenek tőle, ha kevesebbet keresik, így valószínűleg nem kell majd hosszas magyarázkodásba bonyolódnod, egyvalamire azonban mindenképp figyelj oda: legyél korrekt, és olyan választ adj a barátod kérdéseire, ami segíthet neki a jellemfejlődésben. Emellett fontos, hogy ne csak őt hibáztasd, vizsgáld meg, te mit rontottál el, és ezeket őszintén vállald fel előtte.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/2024-11-20/125348-489220-1732142129-68405-58361-1530471006-girls-1209321-1920.jpg)
Hogyan tovább?
Nagyon fontos, hogy minden emberi kapcsolatunkból tudjunk tanulni, tapasztalatot meríteni. Egy zátonyra futott barátság még nem a világ vége: gondold át, értékeld ki magadban, melyikőtök hol hibázott. Ebből leszűrheted, hogyan viszonyulj a jövőbeni társaságodhoz, vagy hogyan ápold még körültekintőbben a meglévő kapcsolataidat.