Épp elég sok, épp elég jó

Bár már jó eséllyel lejárta a lábát és elköltött egy kisebb vagyont, hogy a szeretteinek beszerezzen mindent fröccsöntött műanyag aknavetőtől vezeték nélküli tarkómasszírozóig, de ha esetleg utolsó pillanatra hagyta volna a dolgot, akkor itt az alkalom, hogy akcióba lépjen a svédek életfilozófiája, a lagom. Az "épp elég" filozófiája ez, amelynek jegyében arra törekszünk, hogy az életünket a "nem túl kevés, nem túl sok, éppen elegendő" szabályai mentén szervezzük. Ezt pedig a karácsonyi ajándékozáskor is szem előtt lehet tartani: nem biztos, hogy a fa alatt tornyokban kell állnia a holminak, amelyek javát úgyis megúszósan, "jó lesz az" felkiáltással választottuk. Az önmérséklet gyakorlása és annak átgondolása, hogy az ajándék mérete és mennyisége biztosan egyenes arányban áll-e az örömmel, amit okoz, alighanem levesz a vállunkról némi túlköltekezést, nem beszélve arról, hogy a klímakatasztrófa határán minden nem megvett kacattal a Földnek teszünk jót. Alternatívaként mindig ott van a saját készítésű ajándék lehetősége, a hobbikreatív és házibarkács ajándékok a dán hygge karácsonyszemléletében is jelen vannak.

Természetélmény és a kontrasztjai

A sokat emlegetett dán hygge egyik alapélménye a kinti hideg időjárás és az azzal szembeállított benti meleg, és bár itt Magyarországon most épp a hó és jég helyett bimbózó aranyesőbokrok köszöntik az ünnepet, azért van különbség a kint és bent között, és hogy az igazi hygge hangulatot megtapasztaljuk, érdemes kicsit megélezni a kontrasztokat azzal, hogy sok időt töltünk a szabadban. Egy frissítő erdei séta alatt lesétálunk legalább két szelet bejglit, hazatérve csak még jobban esik majd a kényelmes meleg, nem beszélve arról, hogy a dolog még egy északi filozófiába beleillik: a norvég friluftsliv kifejezés nagyjából úgy fordítható, "szabadtéri életmód", és lényege, hogy minden nap a lehető legtöbbet tapasztaljuk meg a természetet, legyen bármilyen az időjárás.

Fotó: iStock

A kintlét után a hygge kulcselemei, a kandallótűz - tévéképernyőn is ér - és a korlátlan mennyiségben alkalmazható gyertyafény is sokkal nagyobb élményt ad majd. A természetközeliség jegyében a dánok egyébként ragaszkodnak az élő fenyőhöz - ami a magyar szokásokkal is egybe vág, bár sajnos itthon is terjed a rémes műfenyők divatja - és ha lehet, akkor a fa nem is akármilyen fa, hanem a család saját fája, amit együtt nevelgettek akár a saját kertjükben, akár egy fenyőfarmon, amiből akad jó néhány az országban. Ha itthon ezt egy kicsit körülményesebb is megoldani, de érdemes megpróbálni felhajtani egy kertészetet, ahol azon frissiben vágják ki nekünk a kiválasztott fenyőt, sőt, ha igazán csúcsra akarjuk járatni a hygge hangulatot, akkor vágjuk ki a fát mi magunk, közös családi erővel, ez ugyanis a hygge-karácsonyi hagyományok egyik fontos eleme a dánoknál.

Kajakóma

Ezt aligha kell magyaráznom, és még csak el sem kell távolodni a magyar ünnepi hagyományoktól, amelyek jelentős része szoros kapcsolatban van az evéssel, pontosabban inkább a mérték és vég nélküli lakomázással. Ez a skandinávoknál sincs nagyon másként, a karácsony mindenütt a lélekmelengető, laktató ételek időszaka, így az egészséges életmódot és a diétát erre a pár napra érdemes finoman félretenni, avagy kiváltani a fentebb említett szabadtéri mozgással. Konkrét receptekkel tele a net, ami viszont jó hír, hogy egy skandináv hangulatú vacsora nem is feltétlenül jelent valami nagyon ismeretlen, nyakatekert receptet: a Magyarországon is népszerű, verhetetlen kacsacomb, párolt lilakáposzta páros az északi konyhaművészetben is kedvelt ünnepi étel. Kísérőnek mehet a glogg, glögg, glögi vagy gløgg, attól függ, melyik országról beszélünk, ám mindegyik gyakorlatilag ugyanarra utal: egy fűszeres, illatos, és gyakran némi plusz alkohollal, mondjuk brandyvel megkínált forralt borra, ami garantáltan felmelegít akkor is, ha épp nem tört ki a decemberi tavasz.

Csak semmi nyakkendő

A fenti menüízelítő után aligha meglepő, hogy a hygge és általában a skandináv életmód sem a hétköznapokban, sem az ünnepekkor nem szereti a recsegős műszálas anyagú, szűkös és feszengő kisestélyi-öltöny irányvonalat. Ha ragaszkodunk az ünnepi outfithez, akkor is törekedjünk a puha, természetes, rugalmas anyagokra és a kényelemre - már csak azért is, mert a karácsonyi vacsorának el kell férnie valahol. De az igazi hyggekarácsony öltözéke azért ennél is tovább megy, vastag, pihepuha zoknik-mamuszok, és túlméretezett pulcsik jellemzik, keményvonalas hyggézők választhatnak erősen karácsonyi mintákat is.

Együttlét

Nagyvállalatok hirdetik vagyonokból készült reklámokban, de a skandinávoknak aligha kell emlékeztető arról, hogy az ünnep lényege az, hogy azokkal töltsük, akik fontosak nekünk. Ehhez számos házi hagyományt lehet ellesni tőlük: a karácsonyfa körüli éneklés, haladóknak tánc, a közös gyertyagyújtás, csillagszóróégetés, közös mézeskalács- és sütisütés, karácsonyfadísz-készítés, társasjáték, szabadtéri csapatjátékok - bármi lehet hygge tradíció, ha az együttlétről és a minőségi időről szól. A hangsúly a minőségen: ha kényszeredett vigyorba fagyott fejjel nézzük egymást az ünnepkor, az annyira nem vág össze a hygge szellemiségével, no meg ami azt illeti a józan ésszel sem. Így aztán a keményebb dió családoknak azt javasolják a hygge-szakértők, hogy vezessenek be néhány megelőző intézkedést, amivel fenntartható az ünnepi hangulat: érdemes például kerülni a panaszkodást - szép kihívás nekünk, magyaroknak -, de a túltolt dicsekvést is, próbáljuk meg nem másokról szóló pletykákkal megtölteni a beszélgetéseket, törekedjünk csapatszellemre, és kerüljük az ünnepi együttlét két legnagyobb ellenségét, a kütyüket és a politikát. Az együttlétet érdemes önmagunkra is kiterjeszteni, és adni magunknak az ünnep alkalmából némi kizárólagos, minőségi énidőt. Ez lehet bármi, amiben nem csak passzív befogadóként vagyunk jelen - sorozatbambulás tehát nem ér -, bármilyen flow-tevékenység, egy jó edzés, túra, alkotás, kézművesség, vagy személyes kedvencem az évnek ebben a szakában, az évrendezés az ÉvIránytű segítségével.

Kiemelt kép: iStockphoto


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!