A mai kor egyik legnagyobb kihívása a hosszú távú párkapcsolatokban és házasságokban a vágy, a szexuális élet fenntartása. Akár már 4-5 éve tartó kapcsolatokban is felmerülhet, hogy megunjuk egymást, hogy nem annyira izgalmas, vagy akár kevesebb a szex. Bárhogy is alakul, tévhit, hogy ezért a másik a felelős és neki kellene változtatnia, hiszen ketten vagyunk a kapcsolatban, biztos, hogy 50-50% a felelősség is. Mielőtt a másikat hibáztatjuk, egymás fejéhez vágunk csúnya mondatokat, jó ha tudjuk, a szexuális vágy bizony főleg az egyéni preferenciákon múlik, azon, hogy milyen a kötődési mintánk, milyen a libidónk és mi az az érzelmi távolság a kapcsolatban, amiben még biztonságban érezzük magunkat.

A libidóra minden hatással van

Nincs két egyforma ember a világon, így a libidónk is eltérő, ami sok-sok párnál kiütközhet már a kapcsolat első évében. Van olyan ember - mindegy, hogy férfi vagy nő -, aki hetente 3-4-szer szeretne szexelni, és van olyan ember, akinek elég havonta kétszer is. A kisebb eltéréseket a két ember között könnyen lehet korrigálni szakember segítsége nélkül is, de a nagyobb eltérések komolyan megnehezíthetik a párok életét. Ráadásul az egyéni libidó mellett azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a vágyra szó szerint minden hatással van, a munkahelyi gondok, a stressz, a gyógyszerek szedése (akár a fájdalomcsillapítók is), alkoholfogyasztás, drogfogyasztás, a párkapcsolati viták, a családi, baráti élethelyzetek, a gyerekek születése, a hormonrendszer változása, de akár egy felfázás is hetekre kiiktathatja a szexet a mindennapokból.

A szexben megélt negatív tapasztalat is befolyásolhatja a libidót

Minden embernek más a libidója, nincs olyan, hogy normális szint, de vannak tünetek, amik arra utalnak, hogy segítséget kellene kérni.

A felsoroltak mellett a közös élet is meghatározza a szexuális vágyat, csökkentheti a libidót, ha például túl rámenős a partner, de az is, ha az otthoni körülmények nem igazán nyugodtak, sőt. A szexben megélt kudarcélmények szintén oda vezethetnek, hogy nem igazán vágyunk a társunkra később, és akkor is csökkenhet a libidó, ha muszájból szexelünk. A megfelelő libidó megléte azért szükséges, hogy a szexben átélt öröm ne csak testi kielégülés legyen, hanem egy közösen átélt euforikus élmény is, hiszen ez teszi felejthetetlenné a közös intim pillanatokat. Az egészséges életmóddal sokat tehetünk a fizikai egészségünkért és a libidó fenntartásáért.

Tényleg fontos külön is lennünk a kapcsolatban

A távolság és a közelség dinamikája határozza meg leginkább azt, hogy mennyire tudunk vágyni egymásra. Ha valaki mindig ott van, mindig elérhető testileg és lelkileg, akkor nem fog hiányozni. A hiányérzet azért is szükséges, mert a hiány közben máris fantáziálni kezdünk arról, milyen jó lenne, ha itt lenne a másik. A fantáziálás pedig a libidó gyökere, azzal, hogy hiányzik a társunk, máris elkezdünk utána sóvárogni, vágyunk rá.

Az újratalálkozás élménye pedig nagyon jó, üdítő, örülünk egymásnak, és érzelmileg-testileg újra közeledünk. Ha a partner nagyon távol van, és sokáig van távol, akkor az épp az ellenkezőjét váltja ki, ha pedig folyton ott van, állandóan felügyeli minden lépésünket, kontroll alatt tartja még azt is, mikor érünk haza a munkából, az szintén libidógyilkos.

A saját magunk szabadsága szintén egyéni preferenciákon is múlik, vannak olyan férfiak és nők, akik akkor érzik magukat önmagukkal harmóniában, ha hetente legalább két-három alkalommal csak saját magukkal foglalkozhatnak - akár sportolásról legyen szó, akár valamilyen tanfolyamról vagy utazásokról, barátokkal való találkozásról. Vannak olyan emberek is, akik nagyobb szabadságot igényelnek, vagy olyan a munkájuk, amikor hónapokra el kell menniük másik országba. A nehézség az, hogy meg kell találnunk a párkapcsolatokban, házasságokban azt a szabadságot, ami még éltetheti a kapcsolatot és nem megy a kapcsolat rovására. Ez nem annyira könnyű, ez az a bizonyos egyensúly, amiről sokszor esik szó, és ez az, amiben kompromisszumokat is szükséges kötnünk egymással.

Az sem mindegy, hogyan kötődünk, mit hoztunk a szüleinktől otthonról

A közelség és távolság megfelelő dinamikáját - legyen az akár érzelmi közelség és távolság - azért is nehéz megtalálni a kapcsolatban, mert az, hogy mekkora távolságnál érezzük magunkat biztonságban egymással az attól is függ, mit kaptunk az eredeti családunktól. Ez az a bizonyos kötődési minta, és hogy kinek milyen van, az attól függ, hogy csecsemőkorunkban milyen gondozást kaptunk a szüleinktől, főleg az édesanyánktól. A kora gyerekkori gondoskodás milyensége visszatükröződik a felnőttkori, hosszú távú szerelmi kapcsolatainkban. A kötődésünk lehet biztonságos, lehet szorongó-aggodalmaskodó, lehet elutasító-elkerülő és lehet bizalmatlan-elkerülő is.

Íme egy példa arra, hogy ez hogyan függhet össze a szexuális vággyal: a szorongó-aggodalmaskodó kötődésű ember akkor érzi magát biztonságban, ha nagyon szoros érzelmi kapcsolatban lehet a partnerével, nagyon fontos számukra az intimitás, és nem is látják magukat pozitívan, saját értéküket gyakran megkérdőjelezik, a partnertől várják a visszajelzést, a megoldást.

Amikor egy szorongó-aggodalmaskodó ember párkapcsolatba kerül olyasvalakivel, akit gyerekkorában molesztáltak, akkor igen hamar problémák merülnek fel a kapcsolatban. Általában azoknál, akiket gyerekkorukban abúzus ért, a kötődési minta bizalmatlan-elkerülő, ami azt jelenti a hétköznapokban, hogy számukra kényelmetlen másokhoz közel kerülni, és bár vágynak az érzelmi közelségre, nehezen képesek azt megélni. Látható, hogy amíg az egyik fél számára a lehető legközelebbi intimitás megélése ad biztonságot a kapcsolatban, addig a másik fél számára ez nehézségeket okoz. Idővel hatással lesz a libidóra is, hiszen viták, veszekedések, érzelmi bizonytalanság jellemezheti a kapcsolatot. A féltékenység is libidógyilkos érzelem, általában azoknál, akik bizonytalanul kötődnek, akik szoronganak, erősebben jelen lehet a féltékenység érzése, ha valakiben riválist lát.

A romantikus szerelmi kapcsolatok tulajdonképpen a kötődésünk, a szexuális életünk kölcsönhatásának nevezhető, amiben gondoskodunk egymásról, figyelünk egymásra. Az érzelmek elmélyülése a párkapcsolatokban magukkal hozzák azt is, hogy a szenvedély csökken, ez természetes folyamat, azonban ha hónapokra eltűnik a szex a kapcsolatból, érdemes megnézni, mik azok a területek, amiken dolgozhatunk saját magunkon is azért, hogy jobb, harmonikusabb legyen a szex.

Párkapcsolati és szexuális tanácsadással foglalkozó szerzőnk korábbi cikkeit ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!