Egy ismerősük szerint békességben váltak el, nincs bennük harag a másik iránt. Tamást azóta már egy másik hölggyel látták.


Hivatalosan is elvált Sydney van den Bosch és Egerszegi Tamás. Öt év házasság után zátonyra futott a házasságuk, és inkább külön utakon folytatják.

A Blikk szerint a válási procedúra tavaly év végén lezajlott. A lapnak a pár egyik közeli ismerőse azt mondta:

Sydney tavaly a Hot! magazinnak arról beszélt: azért futott zátonyra a kapcsolatuk Tamással, mert „elfejlődtek egymás mellett”, túlságosan különböző személyiségek voltak.

„Én még mindig hiszek a házasságban, illetve abban, hogy mindenkinek van egy párja, aki igazán illik hozzá. Úgyhogy nyitottan állok a szerelemhez” - mondta a műsorvezető.

A Blikk szerint

A kapcsolatot azonban nem is titkolják különösebben, Tamás nemrég egy Instagram-sztoriban, egy szívecskével kísérve osztott meg egy képet arról, hogy a hölggyel egy koncerten voltak.

A sportoló nem is cáfolta a Blikk értesülését, de nem akart részletesen beszélni a magánéletéről. Ahogy Sydney sem akarta kommentálni volt párja új kapcsolatát.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!