Törölte a kormány a Balatonvilágos közigazgatási területén szállodafejlesztésre, valamint ahhoz kapcsolódó ingatlanfejlesztésre szánt helyrajzi számok közül az 1392-est, vagyis a volt úttörőtábort.

A hvg.hu írta meg, hogy hétfőn este a Magyar Közlönyben megváltoztatott formában jelent meg a kormányrendelet.

A hotelszörnyként elhíresült, 92 lakásos, hétszintes, összesen 2308 négyzetméteres bruttó alapterületű épületre éppen a kormány intézkedése alapján adott ki március 4-i keltezéssel építési engedélyt a Somogy megyei kormányhivatal egy olyan cégnek, amelynek közvetett tulajdonosai között Sárhegyi Zoltán ügyvéd, a Nemzeti Választási Bizottság fideszes delegált tagja is megtalálható.

A kormány 2020 augusztusában külön erre a balatonvilágosi telekre szabott meg olyan részletszabályokat, mint hogy az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 16,5 méter, és bármely épület által elfoglalt beépített alapterület meghaladhatja az övezetben kialakítható legkisebb telekméret és a megengedett legnagyobb beépítési százalék szorzatának kétszeresét. Azt is rendeletbe foglalták, hogy parti sétány és közhasználatú strand nem alakítható ki, illetve nem állhat fenn, és ha mindez ellentétes az országos településrendezési és építési követelményekkel vagy a helyi szabályokkal, akkor ez utóbbiakat nem kell alkalmazni.

Kapcsolódó

Kormányhátszéllel születő társasház rontja tovább a Balaton képét

A helyi szabályozások felett átlépő óriás építése már az idén megkezdődhet.

Most ezeket a rendelkezéseket is törölte a kormány, úgy, hogy ez a folyamatban lévő ügyekre is vonatkozik - vagyis ennek alapján az építési engedélyt bizonyosan visszavonják.

Balatonvilágos önkormányzata egyébként már az Alkotmánybírósághoz fordult, valamint keresetet nyújtott be a Pécsi Törvényszékhez a tervezett vízparti társasház építési engedélyének visszavonásáért. A település azonnali jogvédelmet is kért.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!