Miközben Szentgyörgyvölgyi Péter fideszes polgármester a Fővárosi Közgyűlésben megszavazta az antikorrupciós átláthatósági rendeletet, saját kerületében, azaz az általa vezetett Belvárosban napirendre sem engedte ugyanezt, derült ki az V. kerületben is összefogott ellenzéki pártok Facebook-közvetítéséből, amit az Index vett észre.


Az ellenzéki frakció ugyanazt az Ez a Minimum! címen futó átláthatósági rendeletet nyújtotta be a belvárosi testületnek, mint amit a főváros megszavazott, de az V. kerületi képviselőtestület csütörtöki ülésén Szentgyörgyvölgyi kérésére a fideszesek levetették azt napirendről. A fideszes polgármester azt mondta ugyanis az ülésen, hogy a rendelet elfogadása nem időszerű, mert azt szeretné, hogy a kerületi bizottságokban dolgozzák ki még jobbá ezt a javaslatot.

Az Ez a Minimum! néven futó csomag 6 területet érint:

  • a nyilvános működést,
  • a közérdekű adatigényléseket,
  • az átlátható gazdálkodást,
  • a nyilvános közbeszerzéseket és szerződéseket,
  • az önkormányzati tulajdonú cégek nagyobb átláthatóságát, valamint a döntéshozók elszámoltathatóságát.

Kiemelt kép: MTI / Koszticsák Szilárd


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!