A Belügyminisztérium azzal indokolta a döntést, hogy a szakértői vizsgálatok szerint a sárlavina miatt „nem merült fel lakhatóságot befolyásoló körülmény” Recsken tavaly nyáron.


Korábban hiába tett rá ígéretet kormányrendeletben Orbán Viktor, a tavaly nyáron kétszer is sárlavina által elöntött Recsk nem kapja meg a félmilliárd forintos állami támogatást – írja az rtl.hu.

Ahogyan beszámoltunk róla, tavaly július 8-án a nagy esőzés kimosta a sarat a Recsk fölött kialakított, kormányközeli vállalkozó tulajdonában lévő bányából, és a sár elöntötte a települést.

Két héttel később újabb sárlavina zúdult a községre: az egyik utcában 10 házat öntött el az áradat, aminek nyomán 21 család otthona tönkrement. A bányafelügyelet megállapította, hogy a balesetért egyértelműen a bányacég a felelős.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!