A kitörési napjára emlékezők több, mára bejelentett eseményét is betiltotta a rendőrség, ami nagy erőkkel van a helyszínen.

Még pénteken betiltott a rendőrség három olyan rendezvényt is, amit a Becsület Napja megemlékezésére szervezett volna több szélsőjobboldali szervezet a budai várhoz közeli Bécsi kapu térre. Ugyanakkor helyszínen tartózkodó kollégánk több olyan felvételt is készített, amin az látszik, hogy a neonácik mégis összegyűltek a helyszínen.

A betiltott rendezvény ellenére, elkezdtek érkezni a résztvevők a szombat délután 13 órára meghirdetett gyülekezőre. Kezdetben 30-40-en lehettek – írja a hvg.hu. Az eseményre Németországból is érkeztek tüntetők.

Délután négy órára érte el a százas, majd a többszázas nagyságrendet a tömeg. A helyszínről érkező információk szerint fél ötkor azonban többen elhagyták a teret. Az eredetileg kezdeményezett fáklyás felvonulás egyébként 5 órakor kezdődött volna.

Többen a Szentháromság téren vonultak át. A helyszínen és környékén még sötétedés után is sok rendőr maradt, és tüntetőket is lehetett látni.

A kitörés napján vagy másnéven a becsület napján jellemzően szélsőjobboldali társaságok arról emlékeznek meg, amikor német és magyar alakulatok 1945. február 11-én este megkíséreltek kijutni a budai várnegyed területéről, hogy csatlakozzanak nyugaton az összefüggő német arcvonalhoz.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!