Csaknem egy hónapja teljes a hírzárlat arról, hogy büntetőeljárás alá vonták a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnökét, Schadl Györgyöt. Hozzá közel álló jogászok, ügyvédek, végrehajtók úgy tudják, hogy az elnököt november elején tartóztatta le a rendőrség. Három hete még sikerült telefonon elérnünk Schadl helyettesét, Lukács Tamás MBVK-alelnököt, aki akkor nem cáfolta az információnkat, de közölte, az ügyben a végrehajtói kar központi irodáján kell érdeklődnünk, az MBVK viszont a mai napig nem reagált a levelünkre.

Schadl mobilja már hetek óta ki van kapcsolva, és az elnök nem érhető el sem az MBVK zuglói központjában, sem a saját végrehajtói irodájában, ahol a végrehajtói kar honlapján megjelent tájékoztatás szerint

"technikai okok miatt" szünetel a félfogadás.

November 12-én a Blikk írta meg - az érintett megnevezése nélkül -, hogy a köztestület egyik magas beosztású vezetőjére és végrehajtóként dolgozó feleségére a Liszt Ferenc repülőtéren csaptak le a rendőrök. A hírek szerint a házaspár Dubajba készült, amikor megjelentek a nyomozók. Ez a leírás illik Schadl Györgyre, hiszen felesége, Schadl-Baranyai Helga szintén végrehajtóként tevékenykedik Gödöllőn. Úgy tudjuk, vele szemben nem történt kényszerintézkedés, amit az is alátámaszt, hogy "állandó helyettesként" nemrég átvette Schadl György végrehajtói irodáját.

Az elnök helyettesítéséről egy birtokunkba került hangfelvételen is beszélnek az MBVK hivatalában. A szűkkörű megbeszélésen rögzített felvételen az hallható, hogy az egyik vezető arról ad tájékoztatást: teljes hírzárlat van az ügyben, amit mindenkinek be kell tartania, ha nem, akkor annak következményei lesznek.

Az a kikötés, hogy semmilyen kommunikáció ne menjen ki, ha ez utólag, akár fél év múlva is kiderül, annak nem lesz túl jó vége munkaügyi szempontból. Ez az üzenet mindenkinek

- hangzik el a felvételen. Az egyik résztvevő azt is hozzátette, hogy a végrehajtói karban Schadl helyettesítését majd megoldja az elnökség.

A hírzárlat a jelek szerint nemcsak a végrehajtói karra, hanem a teljes igazságszolgáltatásra is vonatkozik. Az MBVK után kerestük kérdéseinkkel a Központi Nyomozó Főügyészséget (KNYF), a Fővárosi Törvényszéket, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát, valamint az Igazságügyi Minisztériumot is, ám sehonnan nem kaptunk érdemi tájékoztatást, sőt magyarázatot sem az elutasító válaszokra.

A KNYF szűkszavúan annyit közölt: "kérdéseire tájékoztatás nem adható." A Fővárosi Törvényszék, ahol az eljárás alá vont személyekkel szembeni kényszerintézkedésről, így a letartóztatásokról döntenek, azt írta:

A megkeresésében foglalt kérdésekre a Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya nem tud válaszolni.

Írtunk a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának is, hogy interjút kérjünk Schadl Györgytől. A szervezet kérelmünkre nem azt közölte, hogy nincs Schadl György nevű fogvatartott, hanem azt:

tájékoztatjuk, hogy interjúkérelmét nem áll módunkban teljesíteni.

Az Igazságügyi Minisztérium egyáltalán nem reagált a kérdéseinkre.

A nagy hallgatást végül csütörtökön Polt Péter törte meg. A legfőbb ügyész Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő parlamenti kérdéseire első körben megtagadta a válaszadást, majd egy nappal később egy MTI-közleményben kifejtette a titkolózás okát is. Polt a büntetőeljárásról szóló törvényre, valamint a minősített adat védelméről szóló törvényre hivatkozott.

A büntetőeljárásról szóló törvény hivatkozott része szerint az ügyészség és a nyomozóhatóság megtagadja a tájékoztatást, ha az a minősített adat védelme érdekében elengedhetetlenül szükséges, illetve ha a tájékoztatás "sértené a büntetőeljárás vagy az egyes eljárási cselekmény eredményességét". A minősített adat védelméről szóló jogszabály hivatkozott passzusa pedig arról szól, hogy az adat nyilvánosságra hozatala károsítja a "minősítéssel védhető közérdeket", és az adat megismerhetősége meghatározott ideig korlátozható.

Polt hozzátette, hogy a képviselők - és más vonatkozásban a közvélemény - szélesebb vagy teljes körű tájékoztatása a jogszabályi akadályok elmúltával történik meg.

A Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón arra a kérdésre, tud-e a kormány arról, hogy letartóztatták a végrehajtói kar vezetőjét, úgy válaszolt, az újságban olvasta, hogy "valamilyen korrupciós ügy miatt", de részleteket nem mondott.

Információink szerint az ügyben nyomozás zajlik, amelynek során házkutatást is tartottak, méghozzá egy Városmajor utcai irodaházban, ahol a Schadl házaspár egyik cégének és több önálló bírósági végrehajtónak a székhelye is található. A rendőrségi intézkedés ottjártunkkor is zajlott, amit a helyszínen készült fotók is bizonyítanak.

Mohos Márton / 24.hu Rendőrségi intézkedés egy Városmajor utcai irodaháznál

Schadl 2015-ben lett a kar elnöke, miután egy komoly, belső tisztogatással járó átszervezéssel megszüntették a végrehajtók korábbi szervezetét, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarát. Ezt megelőzően az Igazságügyi Minisztérium folytatott hosszas kommunikációs hadjáratot a jelentős önállósággal rendelkező kamarával szemben, majd jogszabály-módosításokkal megnyirbálták a szervezet jogosítványait, és végül teljesen felőrölték a régi vezetést.

Schadl neve egyébként a közelmúltban Fidesz-közeli üzleteknél is felmerült. A Telex írt róla, hogy a különös körülmények közt lebonyolított V. kerületi ingatlanpályázatok egyik nyertese az MBVK elnöke volt. Neve nem először kerül összefüggésbe furcsa önkormányzati ingatlaneladásokkal, hiszen az erzsébetvárosi önkormányzati lakáselidegenítések körül felmerült gyanús ügyleteket bemutató Partizán videójából derült ki, hogy a VII. kerületben - a korábbi kormánypárti vezetés alatt - az érintett kilenc ingatlanból nyolcat Schadl vásárolt meg. Ráadásul ezen lakások esetében egyedüli ajánlattevő volt, és pont a kikiáltási árat ajánlotta fel vételárként.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!