Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége a házasság hete programsorozat fővédnökeként osztotta meg gondolatait a Duna Tv Család-barát című műsorában a házasságról és a gyereknevelésről.


Az MTI híre kitér arra, hogy a rendezvénysorozat minden évben más mottóval próbálja meg felhívni a figyelmet a házasság és a család fontosságára - idén ez az Ezerszer is igen lett. Herczegh Anita ezzel kapcsolatban azt mondta,

nehéz dolgom lenne, ha nekem kellene mottót választani. Az elmúlt években is remek szlogenek születtek: az Együtt kiteljesedve, a Randevú egy életen át vagy az Éltető sodrásban - úgy érzem, mindegyik a mi házasságunkról is szól. Fontosnak tartom, hogy akár 30 év múlva is úgy tudjunk randevúzni, mint régen, és azt érzem, hogy valóban együtt teljesedtünk ki. Ha mégis választanom kellene egy mottót, benne lenne a hűség, mert számomra az is nagyon lényeges.

Áder János köztársasági elnök és felesége négy gyermeket nevel, a legidősebb és a legfiatalabb testvér között 14 év a korkülönbség. Herczegh Anita szerint kellő odafigyeléssel és szervezéssel egyáltalán nem kihívás négy gyereket nevelni:

Nekem a négy nem tűnik olyan soknak, de valóban ügyelni kell arra, hogy mindenki egyformán figyelmet kapjon. Nálunk az bevált, hogy időnként egy-egy gyereket kiemelünk és egy program, egy hétvége csak róla szól - akár velem vagy a férjemmel kettesben, akár a két szülővel együtt. Ugyanakkor örömmel tapasztalom, hogy a testvérek is nagyon figyelnek egymásra, ami legalább annyira fontos, mint a szülői figyelem.

A beszélgetésben az élettársi és a házastársi kapcsolat is szóba került, Herczegh Anita szerint lényeges különbség van a kettő között:

Számomra az élettársi kapcsolat magában hordozza a bizonytalanságot, az időszakosságot, a "nem biztos, hogy sikerül, de próbáljuk meg" hozzáállást. Ha viszont egy pár úgy dönt, hogy házasságot köt, akkor abban benne van az egy életen át és a csak téged ígérete.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!