Áder János elmondta, a koronavírus-járvány első és második hulláma alatt nem nagyon lehetett olyan híreket hallani, mint most, a harmadik hullám idején: fiatalok, kisgyermeket nevelő szülők halnak meg és gyermekek maradnak árván.


Hetek óta azon gondolkodtunk a feleségemmel, hogy hogyan lehetne ezen a helyzeten segíteni. Kíváncsi voltam, hogy hány családot és hány gyermeket érinthetett ez a járvány: több mint hatszáz gyermekről van szó, és több mint négyszáz családról

- hívta fel a figyelmet a köztársasági elnök. Hozzátette,

az érintett gyerekeket legalább a nagykorúvá válásukig vagy addig, amíg szakmát, esetleg diplomát szereznek, segíteni kell anyagilag.

Az alapítványról azt közölte, a jogi előkészítő munkálatok befejeződtek, elkészült már az alapító okirat; "jogi értelemben" az alapító Áder János, a felesége pedig a kuratórium tagja, valamint felkérte Bagdi Emőke klinikai szakpszichológust és Ürge-Vorsatz Diána fizikust is, akik igent mondtak.

Hozzátette, az alapítványt még nem jegyezték be - jövő héten indul a bírósági eljárás -, így egyelőre adományt nem fogadhatnak. Az alapítvány ötmillió forintból indul, ami a köztársasági elnök szerint a "saját megtakarításuk". Ugyanakkor Áder János abban bízik, hogy ismerősei köréből, akár még szélesebb körből is érkeznek majd támogatások.

Hangsúlyozta, hogy az önkormányzatok, a polgármesterek és a jegyzők segítsége nélkül ez a programot nem lehet sikerre vinni, hiszen ők ismerik az érintett családokat, és azt is, hogy pontosan milyen anyagi támogatásra van szükség. Elmondta azt is, sokat gondolkodtak az alapítvány nevén, végül Regőczi István neve mellett döntöttek, mert a katolikus pap egész életében, már a második világháborút megelőzően is, árva gyerekekről gondoskodott.

Frissítés: beszáll a II. kerület

Vasárnap délben Őrsi Gergely, a II. kerület MSZP-s polgármestere Facebook-oldalán jelentette be: támogatják az alapítványt, szerinte "a koronavírus-járvány leküzdése, majd a járvány következményeinek kezelése pártpolitikán felülálló ügy."

Dr. Varga Előd Bendegúz alpolgármesterrel közösen úgy döntöttünk, hogy 500 ezer forint adománnyal csatlakozunk Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita által alapított Regőczi István Alapítványhoz, melynek célja a koronavírus miatt árván maradt gyermekek megsegítése. Természetesen ezen az anyagi támogatáson túl is mindenben segíti majd a II. kerület önkormányzata a programot.

Koronavírus

TASZ: megteheti a szülő, hogy nem küldi iskolába a gyerekét

Az igazgatónál kell kérvényezni a távolmaradást. Ez nem minden esetben jelent osztályozó vizsgát.

Magyarországon százszor annyi az aktív fertőzött, mint Izraelben, ahol szintén enyhítenek az iskolákban

Galgóczi Ágnes: A kisebb gyerekek biztonsággal visszatérhetnek a jelenléti oktatásba


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!