Megkezdi működését a koronavírus miatt árván maradt gyereket segítő alapítvány - jelentette be Áder János köztársasági elnök, a szervezet alapítója szerdai sajtótájékoztatóján.


Az államfő három hete jelentette be egy interjúban, hogy feleségével, Herczegh Anitával egy alapítványt szeretnének létrehozni, aminek célja, hogy a koronavírus-járvány miatt árván vagy félárván maradt gyermekeket segítse a jövőben. Hozzátette: folyamatos segítségre gondolnak, lehetőség szerint addig, amíg a gyerekek nagykorúvá nem válnak, szakmát vagy diplomát nem szereznek. Amikor a Regőczi István Alapítvány létrehozását bejelentették, 600 gyermekről és 400 családról tudtak, de a helyzet azóta tovább romlott, már közel 800 gyermekről, és 522 olyan családról van tudomásuk, ahol ez a tragédia bekövetkezett.

Beszámolt arról is, hogy már működik az alapítvány honlapja, amelyen szerepelnek a szervezettel kapcsolatos alapvető információk: az alapítvány szándékainak megfogalmazása, a számlaszám és az elérhetőség is. Az alapítvány kurátorai: Herczegh Anita, Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klímakutató és Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!