A meghibásodott és bajba került Viking Sky tengerjáró luxushajó szombat délután két órakor adta le a vészjelzést 1373 utassal a fedélzetén. Az MTI a Verdens Gang című norvég napilap értesülései alapján írta meg a fejleményeket, és eszerint eddig 338 embert sikerült biztonságba helyezni. A kimentett utasok közül tizenhatan megsérültek, hárman súlyosan.
A sérülteket Brynhallenben felállított sürgősségi létesítménybe szállítják, de a mentést csak egyesével, helikopterrel tudják megoldani. A tengerjárót közben két vontatóhajó már Molde kikötőjébe szállítja, és a négy motorból hármat sikerült is beindítani.
1300 emberrel a fedélzetén irányíthatatlanul sodródott egy hajó a norvég part felé
A mentőhajók és helikopterek már elindultak a Viking Skyhoz.
A 2017-ben vízre bocsátott hajó, a Viking Sky szombaton egy szigetekkel és sziklaszirtekkel teli, veszélyes norvégiai partszakasz közelében hibásodott meg, erős széllökésekkel, és felcsapó hullámokkal kellett megküzdenie. Az irányíthatatlan hajó a szárazföld felé sodródott, a legénység vészjelzést adott le, de szerencsére egy motort be tudtak indítani, és a parttól két kilométerre lehorgonyoztak.
![NORWAY-TRANSPORTATION-SEA-ACCIDENT Stranded passenger that were rescued by helicopter from the cruise ship Viking Sky are pictured on March 23, 2019 on the west coast of Norway near Romsdal. - Emergency services said on March 23, 2019 they were airlifting 1,300 passengers off a cruise ship off the Norwegian coast. The Viking Sky cruise ship sent an SOS message due to](https://hirekmindenkinek.com/images/2022-10-12/175341-667347-1665578128-119858-964298-1553412603-58bl2acvqagahscefhx5bynaaaaaelftksuqmcc.jpg)
Kiemelt kép: Rune Stoltz BERTINUSSEN / NTB Scanpix / AFP