Az alacsony olajszint miatt keletkezett motorproblémája annak a norvég luxushajónak, amely egy napig hánykolódott tehetetlenül a tengeren több mint 1300 emberrel a fedélzetén, írja a BBC.

Lars Alvestad, Norvégia tengerészeti ügynökségének vezetője arról beszélt, a szenzorok észlelték, hogy fogytán az olaj a járműben, ezért leálltak a motorok is. Mint fogalmazott, a motorolaj mennyisége kritikusan alacsony volt, de még határon belülinek számít.

A Viking Sky szombaton délután kettő órakor adott le vészjelzést, miután a szigetekkel és sziklaszirtekkel szabdalt, veszélyes norvégiai partszakasz közelében elvesztették felette az uralmat.

Később a legénységnek az egyik motort sikerült beindítania, és a hajót a partoktól két kilométerre lehorgonyozták. Hajók és helikopterek siettek a Viking Sky segítségére, de a mentést nehezítette az óránkénti 70 kilométeres sebességű szél, akárcsak a 6-8 méteres hullámok, majd az esti sötétség. A norvég hatóságoknak 479 embert sikerült helikopterrel kimenteni a hajóról, mielőtt felfüggesztették a mentést, hogy a hajót tengeralattjárókkal bevontassák Molde kikötőjébe.

A korszerű, 2017-ben vízre bocsátott hajó a Viking Cruises csoport tulajdona, és a vállalat weboldala szerint 930 utas fogadására képes. A tengerjáróval 915 utas és 458 fős legénység indult útnak.

The cruise ship Viking Sky is pictured on March 23, 2019 near the west coast of Norway at Hustadvika near Romsdal. - Emergency services said on March 23, 2019 they were airlifting 1,300 passengers off a cruise ship off the Norwegian coast. The Viking Sky cruise ship sent an SOS message due to

Ezen a videón jól látszik, hogy imbolygott a norvég tengerjáró a bútorokkal együtt

A Viking Sky szombat délután hibásodott meg, és sodródott a norvég partok felé.

Kiemelt kép: Svein Ove EKORNESVAAG / NTB scanpix / AFP / Europress


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!