Robert Maudsley Nagy-Britannia egyik leghíresebb sorozatgyilkosa. Négyszer gyilkolt, ebből háromszor rabtársait azután, hogy az első gyilkosság után tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. "Kannibál Gyilkosnak" "Agyevőnek" is nevezik, mert az egyik gyilkosság után az a hír járta, az egyik rabnak evett az agyából, még ha ez később kamunak is bizonyult - írta a LadBible.


Első áldozata 1974-ben Londonban John Farrell volt, aki szexelni hívta, mint szexmunkást, aztán bizonyítékokat mutatott neki gyerekekkel szembeni szexuális visszaélésekről. Maudsley megfojtotta Farrellt, majd feladta magát a rendőrségen azzal, hogy pszichiátriai segítségre lenne szüksége.

Aztán a börtönben is gyilkolt, előbb más rabokkal együtt megkínozta és megölte a gyerekmolesztáló David Francist 1977-ben, majd még két másik rabot, Salney Darwoodot, aki a feleségét súlyosan bántalmazta és megölte, illetve William Robertset, aki egy hétéves kislány ellen elkövetett szexuáliszaklatásáért ült.

Maudsley a wakefieldi börtönben ül, a nap 23 órájában egy speciális magánzárkában, egy 5,5×4,5 méteres, üveg cellában.

2000-ben egy kérelemmel fordult a börtönigazgatósághoz, hogy hagy tarthasson egy kisállatot, és megígérte nem eszi meg.

Miért ne lehetne egy törpepapagájom a legyek, csótányok és pókok helyett, amik most vannak. Ígérem szeretni fogom és nem eszem meg.

Egy magnót és tévét is kért, hogy tudja, mi folyik a világban. Illetve, alternatív megoldásként azt kérte, adjanak neki egy cianid tablettát, amellyel véget vethet az életének.

Maudsley gyermekkorában szörnyű szexuális visszaélések áldozata volt, egy egyházi árvaházban ugyanúgy megtörtént vele, mint szülei által. Egy alkalommal például hat hónai egy szobában tartották, és csak apjával találkozott, aki megverni járt be hozzá.

A tárgyalások során azt állította, gyilkosságai közben szüleire gondolt, és ara, hogyan kellett volna megölnie őket.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!