Borzalmasan indult 2020 a Hull szamoai rögbise, Mose Masoe számára: egy előszezon-mérkőzésen olyan súlyos gerincsérülést szenvedett, hogy azóta már vissza is vonult a profi sporttól, mindössze 30 évesen. Négy napot kellett eltöltenie az intenzívosztályon, majd átszállították egy speciális klinikára. Azóta ott gyógyult, azonban a Guardian cikke szerint most a járványhelyzet miatt haza kellett mennie.


Pedig még közel sem állt rá készen.

"Kiürítették a kórtermeket, hogy helyet csináljanak a koronavírusos betegeknek. Nem igazán álltam még készen arra, hogy hazamenjek. Jó lesz persze, hogy több időt tölthetek el a gyerekeimmel, ugyanakkor sok mindenre képtelen vagyok, nem tudok magamtól kimenni a vécére. A gerincsérülésnél magas a kockázat, sokan elfelejtik, hogy ilyenkor az immunrendszer is legyengül" - mesélte Masoe, aki nemrég kezdett el újra járni mankók segítségével.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mose Masoe (@mosemasoe) által megosztott bejegyzés, Márc 7., 2020, időpont: 1:49 (PST időzóna szerint)

A szerencsétlenül járt rögbis amiatt is aggódik, mert a párja ismét gyermeket vár és az otthoni teendők mellett most még róla is gondoskodnia kell majd. Mose Masoe üzent azoknak is, akik nem veszik elég komolyan a járványt és az intések ellenére eljárnak otthoról akkor is, amikor nem feltétlen kellene: ideje lenne kicsit nyugton lenni, hogy minél előbb megfékezzük a járványt, ugyanis rajta kívül még sokan kerültek most nehéz helyzetbe azzal, hogy idő előtt el kellett hagyniuk a kórházat.

Tényleg jó lenne, ha az emberek otthon maradnának és mi visszatérhetnénk, hogy folytassuk a rehabilitációt. Elég az önzőségből. A történelem során először életeket lehet menteni azzal, ha otthon maradunk, tévét nézünk és videojátékozunk.

Az Egyesült Királyságban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) statisztikái szerint eddig több mint 22 ezer megbetegedést regisztráltak és 1408-an haltak meg a világjárvány következtében.

Kiemelt kép: Instagram/Mose Masoe


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!