A szülők szerint nem egyedi az eset, egy másik iskolában és kollégiumban csak 13 fok van.


Nem volt fűtés egy 800 fős gimnáziumban, ezért hazaküldték a diákokat. Ám ahhoz, hogy tanítási napként el lehessen számolni, három órát ki kellett bírniuk az intézményben.

Az esetről egy szülő számolt be a Szülői Hang nevű Facebook-csoportban. Mint írja:

"Éljen a magyar közoktatás! Most írt a lányom, hogy

Még szerencse, hogy apuka érte tud menni, és a másik 3 falubeli gyereket is hazahozza".

Az iskola nevét a szülő nem szerette volna megadni, mert a tanárokat szeretik, és nem szeretné, ha rajtuk csattanna a dolog - írja az eduline.hu.

Egy aggódó anyuka annyit tett hozzá: "Ráadásul a tanítási idő alatt a pedagógus a felelős a tanítványokért! Mi van, ha valami történik a gyerekkel?"

A kommentekből az is kiderült, hogy nem egyedi esetről van szó, egy szülő beszámolója szerint a fia kollégiumában és iskolájában mindössze 13 fok van.

A portál péntek késő délután osztotta meg a frissítést:

"Cikkünk írása óta több szülő is megkereste lapunkat, akik megerősítették, hogy a diákokat egy vidéki intézményből, a Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikumból küldték haza péntek délelőtt". A portál megkereste az iskolát is, akik "szintén megerősítették a problémát és hozzátették, hogy azzal kapcsolatban hétfőn nyújtanak bővebb tájékoztatást".


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!