B. Pál mindössze nyolc osztályt végzett, és tinédzserkora többször megfordult kihallgatószobákban és fogdákban. Eleinte lopásokért ítélték el, később rablás és súlyos testi sértések miatt ült éveket. Mint megtudtuk, összesen hatszor ítélték börtönre a 2016. szeptemberi örkényi gyilkosság előtt.

Az építőipari munkásként dolgozó férfi agyonverte beszélni is nehezen tudó, betegeskedő szállásadóját. B. Pált antiszociális, indulatvezérelt személyiségnek írták le, aki képtelen mások problémáinak a megértésére, és a mentális fékrendszere is lazább az átlagosnál.

Rendőrségi helyszínelő Örkényben, ahol megöltek egy embert egy családi házban 2016. szeptember 3-án. A rendőrség elfogta a feltételezett elkövetőt. Fotó: Mihádák Zoltán /MTI

A többgyerekes apa képtelen volt beilleszkedni a társadalomba a börtönből való szabadulása után. Bevallása szerint napi 10-15 sör volt fejadagja, és drogozott is. Életvitele miatt megromlott a kapcsolata gyermekei anyjával, majd összejött egy másik nővel, akitől még egy gyereke született.

Ekkor futott össze 62 éves, agyvérzésen átesett ismerősével, akivel megállapodott abban, hogy napi ezer forint bérleti díjért hozzáköltözik, és gondoskodik a napi betevőjéről is.

Az idős férfi ekkor már képtelen volt már a környezetét és önmagát is tisztában tartani. Rossz volt a vécé a házában, ezért a fürdőkádban végezte a dolgát. B. Pál többször követelte tőle, hogy zárja be az ajtót, mert nem akarta szagolni a bűzt, de az idős férfi erről rendre elfeledkezett. B. Pál azonban nem költözött el tőle, mert reggeltől estig dolgozott, csak aludni járt haza.

A gyilkosság napján B. Pál a munka után a szokásos sörök mellett pálinkát is ivott. Elment a testvéréhez, majd miután összeveszett vele, őt és a fiát is megütötte. A férfi a dulakodás után elment a munkaadójához, ahonnan fejszével és benzineskannával tért vissza a rokonához, akit azzal fenyegetett, hogy megöli, és felgyújtja a házát. Ezt követően elment a helyi kocsmába, majd a vasútállomásra, ahol rátámadt a forgalomirányítóra.

A férfit a rendőri intézkedést követően végül egy ismerőse kísérte haza. Mivel nem volt kulcsa az albérletéhez, átugrott a kerítésen és bement a lakásba. Ekkor észrevette, hogy a fürdőkád megint vizelettel és fekáliával teli, a lakásban pedig orrfacsaró bűz terjengett.

B. Pál ekkor átment a tulajdonos lakrészébe, és ököllel esett az ágyban fekvő férfinek. Akkor sem hagyta abba a bántalmazást, amikor az áldozata a földre gurult. A padlóba verte a fejét, majd megtaposta. Az idős férfinek kétoldali sorozat-bordatörése, koponyacsonttörése és számos zúzódásos sérülése lett.

B. Pál azzal védekezett, hogy több mint tíz sört ivott, és arra sem emlékszik, hogy jutott haza. Állítása szerint amikor reggel felfedezte a főbérlője holttestét, nem tudta eldönteni, hogy ő vagy esetleg valaki más végzett-e vele. Ám valószínűsítette, hogy ő lehetett az elkövető.

Csak én lehettem, olyan helyen volt véres a nadrágom, ahova a fejemről nem csepeghetett és a takaróm is véres volt

- mondta a vallomásában. Később mindent bevallott. Tettét azzal magyarázta, hogy felhúzta magát az ürülékkel teli fürdőkádon, és azon, hogy a férfi a többszöri figyelmeztetése ellenére is nyitva hagyta a lakrésze ajtaját.

Azt állította, csak megleckéztetni akarta a főbérlőt, és mivel nem gondolta, hogy a verésbe belehal, lefeküdt aludni a történtek után.

A háromgyerekes B. Pált tényleges életfogytiglanra ítélték, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt, azaz nem hagyhatja el élve a börtönt.

Kiemelt kép: Mihádák Zoltán /MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!