A Juno űrszonda egyik műszere tavaly tavasszal egy óriási villanást dokumentált a Jupiter felhői felett - írja a SciTech News. Az Ultraibolya Spektrográf (UVS) csapata az adatokat elemezve arra jutott, hogy a jelenség hátterében egy bolida állt.

Ezek olyan meteorok, amelyek rendkívül fényes tűzgömböt alakítanak ki az atmoszférába belépve.

Rohini Giles, az amerikai Délnyugati Kutatóintézet munkatársa és a bolidát bemutató tanulmány vezető szerzője szerint a Jupitert évente jóval több objektum találja el, mint a Földet, az események megfigyelése azonban nem egyszerű.

NASA/JPL-Caltech

A Juno 2016-ban érkezett meg az égitesthez. Az UVS feladata a bolygó sarki fényeinek vizsgálata, időnként azonban egyéb jelenségeket is észlel, ilyen volt a 2020 áprilisi UV-kibocsátás is. A villanás legalább 17 milliszekundumig tartott, és több színképi tulajdonsága is eltért a Jupiter felső légkörében kialakuló, villámokhoz köthető jelenségekétől.

A Shoemaker-Levy 9 üstökös volt a legnagyobb objektum, amelynek becsapódását sikerült dokumentálni a Jupiternél. Az égitest 1992-ben vált ketté, majd 1994-ben ütközött a bolygónak, a folyamatot a Galileo űrszondával figyelték meg. A nagyobb objektumok becsapódása jelentősen befolyásolhatja a Jupiter légkörét, a Shoemaker-Levy 9 például még ma is a sztratoszférikus víz 95 százalékáért felelős.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!