A The Astronomer's Telegram szerint a Cassiopeia csillagkép egyik csillagánál nóvarobbanás történt - írja a ScienceAlert.

A ragyogás az északi féltekéről egy egyszerű teleszkóppal is megfigyelhető.

Az első észlelés március 18-án történt. A nóvát egy japán amatőr csillagász, Nakamura Judzsi fedezte fel, aki hamar értesítette a Japán Csillagászati ​​Obszervatóriumot. A szakemberek aztán a Kiotói Egyetem csapatával tovább vizsgálták a jelenséget, és megerősítették, hogy egy nóvát találtak. Az esemény a V1405 Cas jelet kapta.

A nóva egy olyan robbanás, amely egy fehér törpéből és egy jellemzően fősorozati csillagból álló kettős rendszerben következik be. Ahogy a két objektum kering, a kisebb, rendkívül sűrű fehér törpe hidrogént szív el társától. Az objektum körül gyülemlő gázban egy idő után beindul a magfúzió, ami hatalmas robbanáshoz vezet. Az eseményben a páros egyik tagja sem semmisül meg, a felragyogást pedig napokig vagy akár hónapokig is meg lehet figyelni.

Pakin Songmor / Getty Images

Azt egyelőre nem tudni, hogy melyik csillagok okozták a V1405 Cas-t. A fő jelölt egyelőre a CzeV3217 jelű kettős, amely nagyjából 5500 fényévre fekszik a Földtől. A későbbi elemzésekkel igazolhatják ezt a felvetést.

A hasonló robbanásokra nehéz előre következtetni, a V1405 Cas-t azonban igen korán azonosították, így rengeteg adatot gyűjthetnek róla. A ragyogást amatőr csillagászok is láthatják, az objektum a Cassiopeia csillagképhez tartozó Caph közelében észlelhető.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!