Engedélyt adtak azon mesterséges sziget létrehozására, amely mintegy 3 millió dán háztartásnak biztosíthat majd enegiát - írja a BBC. A világ első igazán nagy energiaszigete legalább 120 ezer négyzetméteres lesz, és 200 hatalmas tengeri szélturbinát fog összekötni.

A 210 milliárd koronás (mintegy 10 billió forintos) beruházás Dánia történetének legnagyobb építészeti projektje.

A parttól 80 kilométerre fekvő erőmű tulajdonának fele az államé, fele a magánszektoré lesz. A sziget nemcsak Dániának, hanem közeli országoknak, például Németországnak is termelhet energiát.

Klaus Vedfelt / Getty Images

Dánia korábban komoly célokat fogalmazott meg, hogy csökkentse emisszióját - a tervek alapján az ország 2050-re akar szénsemlegessé válni. Dánia élen jár a szélenergiában, a szektor pedig egyre meghatározóbbá válik az ország iparában.

A Dansk Energi energetikai cégeket tömörítő szervezet korábban kételkedett abban, hogy valóban üzembe helyezhetik 2033-ban a szigetet, a dán döntéshozók részéről azonban komoly támogatást kapott a projekt. Bár a Balti-tengeren már most is működnek kisebb energiaszigetek, mindegyik eltörpül a Dánia által megálmodott erőműtől.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!