Lezárta a BRFK a nyomozást annak a rablással, szexuális erőszakkal, személyi szabadság megsértésével és súlyos testi sértés kísérletével gyanúsít 23 éves nigériai férfinak az ügyében, aki egy évvel ezelőtt megerőszakolt egy prostituáltat a VII. kerületben.

Kiderült, hogy az egyetemista férfi összesen hat fővárosi prostituálttal vette fel a kapcsolatot az interneten 2019 augusztusa és 2020 áprilisa között. Volt olyan nő, akinek nem volt elégedett a szolgáltatásával, ezért nem engedte ki a lakásból, bántalmazta, majd visszavette saját pénzét, és elvette a nő értékeit is.

De olyan is volt, hogy a férfi fojtogatta és megerőszakolta azt aki visszautasította az együttlétet vele. Az nem az elkövetőn múlt, hogy a megtámadott nők nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

A Magyarországon jogszerűen tartózkodó külföldit április 11-én jelentette fel az egyik prostituált. Ez volt az az eset, amikor a férfi az előre megbeszélt találkozó után felment az örömlány erzsébetvárosi lakásába és ott erőszakoskodott.

Kapcsolódó

Megerőszakoltak egy nőt a VII. kerületben - a nigériai gyanúsítottat elfogták

A 22 éves egyetemista Magyarországon tanul.

A nő előre kérte a megbeszélt összeget a szexuális szolgáltatásért , azonban a férfi nem akart fizetni, ezért a nő elküldte. A nigériai férfi nem akart a lakásból elmenni; a nőt fojtogatta, megerőszakolta, majd elmenekült.

A nigériai egyetemista egészen döbbenetes magyarázatokkal állt elő a kihallgatásai során. Értesüléseink szerint először azt állította a rendőröknek, hogy egy ismerőséhez akart becsöngetni, hogy elmehessen mosdóba, és maga is meglepődött azon, hogy a nő nyitott neki ajtót. Azt pedig tagadta, hogy bántotta és megerőszakolta volna az erzsébetvárosi lakásban lévő nőt.

A letartóztatásáról döntő bírósági meghallgatásán már elismerte, hogy lefeküdt a nővel, azt azonban továbbra is tagadta, hogy megerőszakolta volna. A noymozás során kiderült, hogy a fiatal férfi több hasonló bűncselekményt is elkövetett a korábbi hónapokban, csak a megtámadott nők akkor nem tettek feljelentést. A rendőrség lezárta a nyomozást, így már az ügyészségen van az ügy.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!