Egy műalkotást - legyen az szobor, festmény, vagy akár egy dísztárgy - csak a cím, illetve néhány információ tudatában nem mindig könnyű megérteni, hiszen sokszor a festő saját élettörténetének egy darabja, vagy egy, az alapműveltségnek nem részét képező legenda ihlette őket, vannak azonban olyan művek is, amelyekhez egyszerűen hamis magyarázatok, vagy történetek tapadnak. Cikkünkben hat ilyen darabról mesélünk.
A leghíresebb amerikai festmény titka
A Közép-Nyugat poros falvait és kistelepüléseit vászonon megörökítő Grant Wood (1891-1942) neve a legtöbbek számára ismeretlenül cseng, egy képe azonban szinte beégett az emberek retinájába: ez az 1930-ban a nagy gazdasági világválság alatt született Amerikai gótika (American Gothic), ami a széles körben elterjedt vélemény szerint egy otthona előtt álló házaspárt ábrázol.
Wood azonban egyáltalán nem így gondolta: az iowai Eldon Dibble-házról készített vázlatok megszületése után úgy döntött, két olyan embert fest a végleges képre, akikről el tudja képzelni, hogy ilyen házban élhetnek:
egy farmert és házasodni készülő lányát.
A fiatal nő alakjához húga, Nan Wood, az apáéhoz pedig fogorvosa, Dr. Byron McKeeby adta az ihletet.
Az elfolyó idő
A szürrealizmus zsenije, Salvador Dalí (1904-1989) 1931-ben festette meg leghíresebb képét, az alig 24×33 centiméteres Az emlékezet állandóságát, rajta a később több más képén is látható olvadó órákkal. Azokat azonban
nem Einstein relativitáselmélete, hanem a szétfolyó camembert inspirálta.
Negyven évvel később
Francia zászlót magasra emelő, barikádokon álló nőalak, körülötte harca kész, illetve elhunyt francia forradalmárok és katonák - ezt a leírást olvasva mindenki előtt a romantikus festészet már életében csúcsra jutó Eugène Delacroix (1798-1863) ikonikus képe, A Szabadság vezeti a népet jelenik meg.
A franciák szabadságvágyának, illetve forradalmi hevületének jelképeként világhírűvé vált festmény azonban eredetileg nem az Európa történelmét megváltoztató 1789-es eseményeket, hanem a négy évtizeddel későbbi, júliusi forradalomként a történelemkönyvekbe vonult három napnak állít emléket.
A liberális képviselőház és az új törvényhozás feloszlatása, a sajtócenzúra bevezetése, illetve a választójog korlátozása miatt elindult események X. Károly trónról való lemondatásával végződtek. Ezzel fia, Lajos Antal lépett a trónra, megszokni azonban már nem volt ideje a XIX. Lajos nevet, hiszen mindössze húsz perc után ő is lemondott. A végleges királyt végül francia Nemzetgyűlés választotta meg: a közel két és fél évszázadig tartó Bourbon-uralom ezzel véget ért, a forradalom után trónra kerülő új uralkodó, az Orléans-i házból származó Lajos Fülöp pedig alkotmányos monarchiát faragott az országból.
Vincent Van Gogh két (?) önarcképe
A posztimpresszionista holland zseni (1853-1890) rövid karrierje során számtalan önarcképet festett, egyikükről azonban 2011-ben kiderült: nem őt, hanem testvérét, Theót (Theodorus van Gogh, 1857-1891) ábrázolja.
Az egy csoport Van Gogh-specialista művészettörténész által tett felfedezés két, ugyanabban az évben született, méretében, illetve stílusában közel megegyező kép vizsgálatával született, a különbségek, illetve az alkotó többi művének vizsgálatával pedig nyilvánvalóvá vált, hogy a sárga kalapos férfi nem lehet Vincent.
Nem épp kisasszonyok
Kevés, széles körben megosztóbb XX. századi festő élt Pablo Picassónál (1881-1973), aki különböző korszakai alatt számos, egymástól messze elütő művet hozott létre, köztük olyan óriásokat, mint a spanyol polgárháború borzalmait bemutató, közel nyolc méter széles Guernica (1937), vagy épp a kis híján négyszög alakú, 244×234 centiméteres Avignoni nők (1907).
A művész egy 1907 nyarán látott, afrikai tárgyakkal teli kiállításnak köszönhetően indult korszakának hajnalán született kép címét látva talán azt hihetnénk, hogy az öt, határozott feminin jegyeket nem igazán mutató, maszkszerű arcot kapott nőalakok egyszerűen csak a francia város szülöttei, a valóság azonban sokkal meglepőbb ennél:
a festmény valójában a barcelonai piroslámpás negyed egyik utcájában, az Avignonban (Calle de Avinyó) dolgozó prostituáltakat ábrázolja.
Az Avignoni nők megszületése után egyébként pillanatokon belül óriási felhördülést okozott, még a festő legszűkebb baráti körében is: Matisse például egyszerűen csak egy rossz viccnek tartotta.
Sírig tartó szerelem
Auguste Rodin-re az utókor az impresszionizmus kétségkívül legeredetibb, és egyben legfontosabb francia szobrászaként tekint, legismertebb műveit - így A Gondolkodót, illetve A csókot - azonban a legtöbben félreértik, hiszen a két mű nem csak egy egyszerű gondolkodó férfit, illetve egy egymásban elvesző párt mutat be.
A két munka kicsinyített másai ugyanis egy Párizsba tervezett (végül nem megvalósult) művészeti múzeum a szobrász által megálmodott, Dante Isteni színjátékának Poklát bemutató bronzkaput díszítettek volna.
A kapu, aminek jobb oldalán találhattuk volna meg A csókot, de azt Rodin végül egy másik párral helyettesítette. A Gondolkodó alakja a végleges kapu tetején látszik.
A csók jelentése ennek köszönhetően jóval bonyolultabb, hiszen a műben feltűnő, a XIII. századi Ravennában valóban élt Francesca da Riminit, illetve férje öccsét, Paolo Malatestát mutatja. A Lancelot és Ginevra angol királyné történetének olvasásakor egymásba szerető párra végül a férj talált rá, aki nemes egyszerűséggel megölte őket.
A csókot 1882-es megszületése óta számos alkalommal reprodukálták, sőt, a művész maga is több különböző méretű és anyagú másolatot készített belőle.
