Összesen 32 év börtönre ítélte a Kecskeméti Törvényszék annak a fiatalokból álló négytagú bandának a tagjait, akik hat idős asszonyt raboltak ki Bács-Kiskun megyében. Az egyik főbűnös 13 év 6 hónap fegyházat, míg a másik 8 és fél év börtönt kapott. A banda másik két tagja már a korábbi előkészületi ülésen beismerte a bűnösségét, nekik 5 év 6 hónapot, illetve 4 év 6 hónapot kell majd a fiatalkorúak börtönében tölteni.


A 25 éves bátyai illetőségű férfi először egy 88 éves nőre támadt egy ismeretlen társával 2018 áprilisában. Földre rántotta, majd befogta a száját és pénzt követelt tőle a cinkostársával. Az asszony segítségért kiabált, ezért elszaladtak a helyszínről.

A férfi ötletére a fiatalok elhatározták, hogy ezzel a módszerrel fognak kirabolni környékbeli egyedül élő idős asszonyokat. A bűncselekmények elkövetéséhez maszkokat és kesztyűket használtak. A rabolt pénzt a 25 éves férfi osztotta szét a társai között, akik közül ketten fiatalkorúak. A banda a megbeszélt tervnek megfelelően összesen hat 70 és 80 év közötti nőt rabolt ki. A bűncselekmények elkövetésére minden esetben az esti-éjszakai órákban került sor. Az egyik asszony a bántalmazás következtében életveszélyes sérülést szenvedett el, míg a további áldozatok közül egyikük 8 napon túli, a többiek pedig 8 napon belül gyógyuló sérülést.

Fotó: Stockphoto


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!