Fiatalokból álló rablóbanda támadt csütörtök este tíz körül egy huszonéves párra Baján. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint először csak fenyegetéseket kiabáltak utánuk, majd amikor utolérték őket, az egyikük zaklatni kezdte a lányt, a fiút pedig többször is megütötték.


A megtámadott fiatalok próbáltak továbbmenni, és segítséget hívni, azonban mikor a lány tárcsázni kezdte a segélyhívót, az egyik támadó dulakodni kezdett vele, és elvette tőle a telefonját. A fiú próbált segíteni a barátnőjének, ezért megütötték és megrugdosták.

A támadók ezt követően elmenekültek a megszerzett telefonnal, de pár férfi tagja a tolvaj után eredt és visszaszerezte a készüléket, a barátnője pedig értesítette a rendőröket.

A rendőrök azonnal megkezdték az elkövetők felkutatását, és 23 óra 4 perckor a Sugovica parton elfogták a négy fős társaság tagjait, akiket a Bajai Rendőrkapitányságra előállítottak.

Egy 18 éves bátyai, valamint egy 18 éves és egy 14 éves bajai lakost csoportosan elkövetett rablással gyanúsítottak meg, és bűnügyi őrizetbe vették őket. A banda negyedik tagja nem vett részt a bűncselekményben, ezért tanúként hallgatták ki. A nyomozók kezdeményezték a három férfi letartóztatását.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!