Folytatás készülhet az 1972-ben bemutatott Jó estét nyár, jó estét szerelem című filmhez - erről a film főszereplője, Harsányi Gábor beszélt a Blikknek. A 77. születésnapját épp a napokban ünneplő színész elmondta, hogy ő maga írta meg a folytatást, és már teljesen kész van.


Régóta vágyom arra, hogy a Jó estét nyár… folytatást kapjon, és úgy néz ki, most realizálódik is. Még nem merem kijelenteni, hogy össze is jön, mert - ahogyan mondani szokták - csak az van kész, ami elkészült.

Mint mondja, sokat dolgozott rajta, és rájött, mi legyen a folytatása a történetnek. Szerinte sokan nem tudják már, hogyan ért véget a film, de az általa játszott Viktor Edman börtönbe került, maga ment be a rendőrségre és adta fel magát, miután meggyilkolt egy nőt.

Nos, a történet folytatása arról szólna, mi történt vele az elmúlt negyven évben, és hogyan éli meg a szabadulást. Viktor a hetvenes években kerül rácsok mögé, s amikor kiszabadul, azonnal belecsöppen a digitális világba, ami bizony nem egyszerű. A csavar az egészben az, hogy ugyanúgy én bújnék Viktor bőrébe, hiszen együtt ment el a fejünk fölött ez a negyven év. Izgalmas kihívás, remélem, még eljátszhatom ezt a szerepet

- mondta a lapnak Harsányi, aki szerencsésnek tartja magát, mert a mai napig rengeteg munkája van.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!