Június 8-án tette közzé legfrissebb egyetemi rangsorát a világ egyik legelismertebb felsőoktatási tevékenységeket minősítő cége, a brit Quacquarelli Symonds (QS). Az 1300 felsorolt intézmény közül a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) az 551-560. helyével ismét a legjobb magyar egyetem lett, immár 2012 óta folyamatosan. Ráadásul az SZTE minden vizsgált mérőszáma emelkedett, az intézmény akadémiai elismertségétől a munkaadók visszajelzésein keresztül a nemzetközi hallgatók és oktatók arányáig.

Ez az eredmény nagyon imponáló lehet annak az érettségizőnek, aki elsősorban az oktatás és a tudományos munka minősége alapján választ felsőoktatási intézményt, de ahhoz, hogy valakinek igazán jól teljenek az egyetemi évei, más szempontokat is figyelembe kell venni - az SZTE és Szeged ebben is remekül teljesít.

Olcsó és élhető város

Ott van például a lakhatás kérdése: széleskörű albérletkíválat, kedvező árú szobák, színvonalas, ugyanakkor megfizethető kollégiumok várják az egyetemistákat Szegeden. Az SZTE a hallgatóinak több, mint 4000 kollégiumi férőhelyet tud biztosítani, de ha valakinek mégsem jut hely, vagy nem tud azonosulni a kollégiumi légkörrel, az költözhet albérletbe is, amelyekről érdemes tudni, hogy a fővárosi árak feléért vagy akár még kevesebbért is elérhetők.

Kapcsolódó

Ha legjobb egyetemvárost kellene választanunk, ez lenne az

Szeged már hosszú ideje úgy él a fejünkben, hogy nem csak itt süt a legtöbbet a nap az országban, hanem hogy ez a legjobb egyetemi város is. Jó, jó, most biztos felszisszentek néhányan Pécsen, Debrecenben, és Miskolcon is, de azt senki nem vitatja, hogy Szeged ott van az élmezőnyben.

Szegeden ha valaki ki szeretne mozdulni, számos lehetőség közül választhat egész évben: egyetemi klubok, kiskocsmák, kézműves sörözők, éttermek várják vendégeiket, ezen felül évről évre megrendezik a Borfesztivált, a jazzfesztivált, a könyvhetet , és persze a Szegedi Szabadtéri Játékokat vagy Szegedi Ifjúsági Napokat. Szeged ontja magából a programokat, igazi fesztiválváros ráadásul a szórakozás is olcsóbb, mint a fővárosban.

Szeged további előnye, hogy mindenhova gyorsan oda tudunk érni, nincsenek nagy távolságok - a belvárosból percek alatt elérhető a Tisza-part - és kezelhető a forgalom is. Aki pedig szeret biciklizni, annak kimondottan ideális város, nem csak a sík terep, hanem a kiterjedt bicikliút-hálózat miatt is.

És ha mégis kell egy kis pénz?

Annak sem kell aggódnia, akik számára még a fenti lakhatási- és megélhetési költségek is túl magasak, a Szegedi Tudományegyetem ugyanis számos ösztöndíj-lehetőséget biztosít, egyedülálló módon akár azoknak is, akik még csak most felvételiznek. A START-ösztöndíj azoknak a középiskolás diákoknak szól, akik első helyen jelentkeznek a Szegedi Tudományegyetemre, és fel is veszik őket, jelen esetben a 2021/2022-es tanévre.

Kapcsolódó

Ennyi ösztöndíj jár neked, ha a Szegedi Tudományegyetemet választod! (x)

Az egyetemre felvételiző középiskolás minimum 40 ezer, maximum 120 ezer forint értékben kaphatnak támogatást.

Az űrlap kitöltését már januárban elkezdhetik az érdeklődők, de véglegesen csak azután lehet beadni a pályázatot, miután a fiatal kézhez kapta az érettségi és felvételi eredményét. Legutóbb közel 200 tehetséges, kiváló tanulmányi eredménnyel rendelkező gólyának tudták átadni a START-ösztöndíjat minimum 40 ezer, maximum 120 ezer forint értékben. Ezt a keretösszeget emelték most háromszorosára a korábbi forrásoknak, vagyis még többen juthatnak hozzá a támogatáshoz. Az összeg szabadon felhasználható, nagyban megkönnyítve így egy új életszakasz kezdetét.

Azoknak, akik már bekerültek az egyetemre, nagy segítséget nyújthatnak a teljesítményalapú, objektív szempontok alapján odaítélt ösztöndíjak is, amelyekből évente több százat osztanak ki. Ezen kívül díjazzák az év tehetségét, az év művészét és az év sportolóját is, és a hátrányos társadalmi vagy anyagi hátterű hallgatók is pályázhatnak szociális ösztöndíjakra.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!