Egészen érdekes módját választotta egy ukrán pár annak, hogy kiderítsék, vajon mennyit bír el a szerelmük, vajon tényleg annyira szeretik-e egymást, ahogy azt szavakkal rendre bizonygatják. A Ladbible szúrta ki Alexander és Viktoria kísérletét, akik természetesen Valentin napon helyezték egymás csuklójára a láncot, elindítva ezzel életük legfurcsább három hónapját.


Persze nem csak az hajtja a szerelmeseket, hogy egymásnak bizonyítsanak, hiszen ahogy Alexander is elmondta, be akarnak kerülni a rekordok könyvébe. Ennek értelmében az nemzetközi rekordok ukrajnai nyilvántartásának képviselője is jelen volt az összebilincselés pillanatánál, aki előzetesen azt is ellenőrizte, hogy a két fél mentálisan alkalmas-e egy ilyen kihívásra.

Ennek keretében tesztelték őket, aminek értelmében egy több mint 500 kilométeres utazást kellett megtenniük taxival, a szakértő szerint ugyanis egy ilyen táv megtétele borzasztó hosszú idő, és rendesen próbára teszi az embert, ha ennyi időre össze van zárva valakivel, ha van rajtuk bilincs, ha nincs. Mindennek tetejében külön mosdóba sem mehettek, a benzinkutakon minden alkalommal választaniuk kellett, hogy a férfi, vagy a női mellékhelyiségbe mennek, ahol természetesen egymás előtt kellett végezniük a dolgukat.

A próbát mindenesetre kiállták, így a háromhónapos összebilincselés is megkezdődhetett, ami elé a pár határtalan magabiztossággal tekint.

Ha azonban mégis úgy döntenének, hogy idő előtt megszabadulnának a láncoktól, kénytelenek lesznek segítséget hívni, mert a kísértés elkerülése érdekében elvették tőlük a kulcsokat. Ha előbb nem is, legkésőbb májusban biztosan hírt kapunk arról, sikerült-e abszolválniuk mind a három hónapot.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!