A koronavírus okozta járvány megelőzése érdekében az Európai Parlament három hétig nem fogad látogatókat- közölte David Sassoli, az Európai Parlament elnöke hétfőn az MTI tudósítása szerint. Ugyanakkor a francia hatóságok friss információira hagyatkozva megtartja a Strasbourgban, jövő héten esedékes plenáris ülését


Az EP elnöke tájékoztatása szerint a megelőző intézkedés, amely azonnal hatályba lép, a turistacsoportok látogatása mellett az európai parlamenti képviselők vendégeire, a lobbiszervezetek tagjaira, valamint a külső résztvevőkkel tervezett szemináriumok résztvevőire is vonatkozik.

A nem kívánt következmények elkerülése érdekében korlátozzuk valamennyi látogató belépését az Európai Parlament strasbourgi és brüsszeli épületeibe. A fertőzött területekre látogatott és onnan hazaért alkalmazottakat az EP pedig arra kéri, hogy otthonról dolgozzanak

- fogalmazott.

koronavírus-járvány december közepén indult Kínából. A legfrissebb adatok szerint jelenleg 67 országban 89 071 beteget regisztráltak. Koronavírus-fertőzésben eddig 3044-en haltak meg, Európában 44-en, 45 074 ember felgyógyult a betegségből. A megbetegedések és halálozások túlnyomó többsége továbbra is a kínai Hupej tartományban történt.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Olivier Hoslet


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!