Egy hirtelen és rossz mozdulat nemcsak az aktusnak vetett véget, hanem egy időre a tanzániai férfi nemi életének is.


Három helyen is eltört a pénisze szeretkezés közben egy tanzániai férfinek, írja a LADbible. A hálószobai horrorbalesetet az okozta, hogy a férfi nemi szerve kicsúszott a nő hüvelyéből, majd a merev hímvessző a következő lökésnél nagy erővel a gátnak ütközött és több helyen is eltört.

A Journal of Surgery Case Reports című orvosi szaklapban ismertetett esetet „rendkívül ritka urológiai vészhelyzetként” határozták meg. A férfi hatalmasra duzzadt pénisszel érkezett meg a kórházba, ahol komoly fájdalmakra panaszkodott, ráadásul öt órája vér szivárgott a húgycsövéből.

A tanzániai orvosok szerint a baleset során a hímvessző „egy kicsit megcsavarodott”, alaposan megduzzadt és vér borította. Az ultrahangvizsgálat kimutatta, hogy a férfi nemi szervében több helyen is szakadás keletkezett, ami érintette a húgycsövet és a merevedésért felelős, izmos falú csövet is. Az ehhez hasonló baleseteket azonban az orvosi szaknyelvben „törésként” emlegetik.

A pórul járt férfit azonnal megműtötték, a kórházat pedig három nappal később hagyhatta el. A fél évvel későbbi kontroll során arról számolt be a páciens, hogy újra képes nemi életet élni, a pénisze pedig épp úgy működik, mint a félrecsúszott mozdulat előtt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!