Ahogy a szerzők emlékeznek: "emlékek, sztorik a régi időkből, amelyek talán szebbek voltak... De ha nem is voltak szebbek: akkor voltunk fiatalok...
Olyan napok történéseire emlékezünk, olyan sztorikat mesélünk el, melyek hajdan estek meg, az átkosban, a módszerváltás környékén, meg azután. Még a 20. században.
Ja, még valami: ez itt nem a politikáról szól!"
A szentéletű Miklós püspök Patarában, 270. március 15-én született és Mürában, 343. december 6-án hunyt el. A katolikus és a görögkeleti egyházak szentje, a tengerészek, kereskedők, az illatszerészek, a gyógyszerészek, a zálogházak, gyermekek, diákok és általában minden nehéz körülmények között élő védőszentje Oroszországban, Görögországban és Szerbiában, a pálinkafőzők és Kecskemét város védőszentje Magyarországon.
Olyan életrajz, amely a történettudományt is kielégítő pontossággal mondaná el Szent Miklós püspök életét, nem maradt fenn, s a későbbi források adatai sem megbízhatóak. Életéről több legenda ismert, ezekből alakult ki a Mikulás személye is.
A magyar Mikulás elnevezés a Miklós név cseh fordításából eredeztethető. A december 6-i ajándékozás szokása csak a 19. század közepén érkezett Magyarországra, osztrák hatásra terjedt el a magyar családoknál.
Szent Miklós szobra az európai kereszténység egyik legjelentősebb egyházi építményéban, a szent csontjait őrző San Nicola bazilikában, Bariban, Olaszország (Tango7174)
A Mikuláshoz köthető magyar néphagyomány a globalizáció hatására megváltozott: míg a két világháború között a Mikulás alakja a mennyben élt, a gyerekeket az égből figyelte, segítői pedig manók, angyalok vagy krampuszok voltak. A mai fogyasztói társadalmakban egyre inkább elterjed az a nézet, hogy Mikulás, illetve országonként más-más alak, aki a mi jóságos Mikulásunk megfelelője, a Lappföldön él, szánját rénszarvasok húzzák, a segítők pedig általában elmaradnak mellőle.
A mai gyermekeknek mesélt legenda szerint Mikulás apó december 6-án felszerszámozza rénszarvasait, amik sebes vágtával felrepítik az ajándékokkal roskadásig megrakott szánkóját a felhők közé, hogy minden gyerekhez időben eljussanak a várva várt ajándékok.
1939-ben Bob May megírta Rudolf, a piros orrú rénszarvas történetét. Azóta Mikulás apó szánhúzó rénszarvasai) Rudolf, Fürge, Sármos, Talpas, Kerge, Csámpás, Torkos, Bátor és Szélvész. Máshol egyéb fordításban: Üstökös, Íjas, Csillag, Táncos, Pompás, Villám, Táltos, Ágas, Rudolf, a piros orrú, vagy Táltos, Táncos, Pompás, Csillag, Üstökös, Mennydörgés, Íjas, Villám, Rudolf.
Szemezgetés Szent Miklós legendáiból:
A három lány kiházasítása
Egy elszegényedett nemesembernek három lánya volt, akiket megfelelő hozomány hiányában nem tudott férjhez adni. Így az a sors várt rájuk, hogy hajadonok maradnak és megélhetési prostitúcióra kényszerülnek. Miklós elhatározta, hogy segít rajtuk, de szerénységből ezt titokban tette. Az éj leple alatt egy arannyal telt erszényt dobott be a szegény ember ablakán, aki legidősebb leányát így tisztességesen férjhez tudta adni. Az elkövetkező években így tett a másik két lánnyal is, a harmadik évben azonban az apa megleste az adakozót, hogy megköszönje neki az ajándékot, de Miklós azt mondta, hogy egyedül Istennek tartoznak köszönettel.
Mikulás alakja egy német gyermekkönyvben a 19. század elejéről
A tengeri vihar lecsendesítése
270-ben Szent Miklós Jeruzsálembe ment zarándokútra. Vihar kerekedett és a mellettük haladó hajónak elszabadult az orrvitorlája. A háromfős legénységből, akik vissza akarták tenni, már kettőt a vihar a vízbe sodort, akik ilyen esetben általában odavesznek. Látva ezt Miklós a vízbe vetette magát, és magához ragadta a két fuldoklót, kimentette, majd az árbóchoz kötötte őket a köpenye övével. Ezt követően pedig helyére tette az orrvitorla árbócrúdját, ezzel megfeszítve a vitorlát, így a hajó egyenesbe jött. Miklós letérdelt és Istennek egy hálaimát mondott, majd a tengerbe vetette magát, hogy visszatérjen a hajójára. Amikor a hajósok a myrai templomban hálaimát mondtak megmenekülésükért, megismerték Miklóst és megköszönték neki a segítséget, s visszaadták neki a köpenye övét, amit szent ereklyeként hordtak magukkal a megmenekülésük óta. A viharba keveredett hajósok vészhelyzetben Szent Miklóshoz fohászkodtak.
A gabona sokasítása
Nagy éhínség idején a püspök megtudta, hogy a kikötőben horgonyoz egy hajó, amely a bizánci császárnak visz gabonát. Megkérte tehát a hajósokat, hogy rakják ki a gabona egy részét a szükség enyhítésére. A hajósok először nem akarták teljesíteni a kérést, mivel a rakományt a császárnak kellett szállítaniuk. Amikor Miklós megígérte nekik, hogy nem lesz bántódásuk, akkor átadták a gabona egy részét. Megérkezve Bizáncba, csodálkozva látták, hogy a gabona mennyisége nem csökkent.
Diana olaja
A pogányok imádtak egy fát, ami Diana istennőé volt (aki keresztény értelmezésben gonosz démon). Miklós elrendelte a fa kivágását. Bosszúból Diana ördögi olajat főzött a fából, ami azzal a tulajdonsággal bírt, hogy vízen és kövön is meggyullad. A sátán Miklóshoz induló zarándokoknak adta a hordót, hogy hitük jeleként kenjék be vele a szent ember házát. Miklós azonban megjelent és a tengerbe dobatta a hordót, ami meggyulladt és sokáig égett a vízen. A vihar lecsendesítésével egybevonva gyakran ábrázolták középkori szárnyas oltárokon.
Mikulás alakja egy német gyermekkönyvben a 19. század elejéről
Három halálraítélt megmentése
Egy meghódított nép föllázadt a római uralom ellen. A császár három főemberét, Nepotianust, Ursust és Apiliót küldte ellenük. A rómaiakat a tenger partra kényszerítette Myra kikötőjében. Ekkor Miklós püspök meghívta őket vendégségbe, mert el akarta érni, hogy a katonákat tartsák vissza a rablástól. Amíg Miklós a vendégekkel időzött, a helytartó, akit megvesztegettek, három ártatlan katonát akart lefejeztetni.
Amikor a püspök ennek hírét vette, odasietett a vesztőhelyre, ahol már ott térdepeltek az elítélt katonák és a hóhér fölemelte kardját. Miklós bátran rávetette magát, kardját kicsavarta a kezéből, és messzire elhajította, az ártatlanokat pedig kiszabadította. A helytartót megdorgálta, de miután az megbánta bűnét, megbocsátott neki.
Az elrabolt gyermek hazahozatala
Egy ember elindult Miklóshoz, hogy áldását kérje, hogy végre gyermeke szülessen. Amikor odaért, a püspök már halott volt, így a holttestet takaró vászonból ereklyeként magával vitt egy darabot. A következő év december 6-án a házaspárnak fia született. A gyermeket a hetedik születésnapján arab rablók magukkal vitték. Egy év múlva, ismét pont december 6-án, amikor a házaspár a Miklós-templomban imádkozott gyermekük megszabadulásáért, forgószél kerekedett, amely felkapta a fiút és éppen a templom előtt tette le.
