Ez egy halálbüntetésre jogosult eset

- ezt mondta az ESPN cikke szerint a szövetségi bíró, Camille Velez, miután hétfőn vádat emeltek az ökölvívó Felix Verdejo ellen, akit emberrablással, gyilkossággal, és egy meg nem született gyermek megölésével vádolnak.

Az áldozat Keishla Rodríguez Ortiz, aki gyermeket várt a Peurto Ricó-i ökölvívótól, a sportoló azonban rá akarta venni az abortuszra. Múlt csütörtökre találkozót beszéltek meg, amin Verdejo egy másik, ismeretlen személlyel jelent meg, majd mikor a nő beült az autóba, a bokszoló arcon ütötte, és egy injekcióval elkábította. Rodríguez karját és lábait ezután összekötötték, majd egy betonlapot rögzítettek a testéhez, és egy hídról a tóba lökték, Verdejo pedig a hídról rálőtt a nőre. A mobiltelefonos cellainformációk alapján derítette ki a rendőrség, hogy találkoztak, és a hídnál lévő térfigyelő kamerák segítségével azonosították a bokszoló autóját.

Kapcsolódó

Megölte a bokszoló a nőt, aki gyereket várt tőle

Verdejo szerepelt a londoni olimpián, majd profinak állt, de a pályafutása most véget ért.

Rodríguez holttestét vasárnap találták meg, Verdejo ezt követően adta fel magát, az FBI vette őrizetbe. Az ESPN cikke szerint Puerto Ricóban nincs halálbüntetés, azonban szövetségi ügyekben alkalmazhatják. Az amerikai kormánynak 30 napja van rá, hogy az ügyet szövetségi bíróság elé terjessze. Azt egyelőre még nem jelentették be, mikor lesz Verdejo következő tárgyalása.

A 27 éves Felix Verdejo 2012-ben a londoni olimpián képviselte Puerto Ricót, a negyeddöntőig jutott. Még abban az évben profinak állt, könnyűsúlyban bokszolt, 27 győzelem és 2 vereség volt a mérlege.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!