Frankfurtban elfogták a kőbányai emberölés miatt körözött férfit - közölte a rendőrség szerda este. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleményében azt írta: kedden 14 óra 11 perckor érkezett bejelentés, hogy egy kőbányai lakásban holttestet találtak.

A BRFK emberölés gyanúja miatt rendelt el nyomozást. A 23 éves Cs. Dániel ellen elfogatóparancsot, a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója pedig soron kívül európai elfogatóparancsot bocsátott ki.

A német társszervek szerdán 18 óra 30 perckor Frankfurtban, egy bevásárlóközpontnál elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. A magyar hatóságok a férfi kiadatása érdekében a szükséges intézkedéseket megteszik - írta az MTI.

A férfi - az áldozat volt barátja - a gyanú szerint elvágta a kőbányai eladónő torkát, mert nem tudott beletörődni abba, hogy a lány szakított vele.

A 24.hu megkereste a Fővárosi Főügyészséget. A helyettes szóvivőtől azt a választ kapták:

"A Fővárosi Főügyészség soron kívül indítványozta az európai és nemzetközi elfogatóparancsot, amelyet a bíróság ki is bocsátott. Ez azt is jelenti, hogy

a magyar állam átadási igénnyel bír a terhelt vonatkozásában. A külföldön elfogott férfi Németországban áll elsőnek – az átadásról döntő – bíróság elé, ahol nyilatkozatától is függ az átadási eljárás menete."

Ha a gyanúsított férfi beleegyezik az egyszerűsített átadásba, akkor két héten belül Magyarországon lehet. Ha azonban nem járul hozzá, akkor akár hónapokat is igénybe vehet a kiadatása.

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán