Gondokat tárt fel a legfrissebb szakértői vélemény a Hableánynál - derül ki az Index birtokába került dokumentumból.


A lap azt írja, kettő helyett csak egy matróz volt a május 29-i balesetben elsüllyedt hajón,

a Hableány az esemény idején és helyén az egy fő matróz hiánya miatt nem volt alkalmas a hajózásra.

A lap úgy tudja, az előző hajóbizonyítványba is bekerült az, hogy a személyzet létszámát növelni kellene. Ezt a hajó vezetőjének kellett volna jeleznie az üzemeltető felé. (De nem tudni, jelezte-e.)

Hableány közel sem volt olyan műszaki eszközökkel felszerelve, mint a Viking Sigyn szállodahajó. A dél-koreai turistákat szállító városnéző hajón például radar sem volt, ami egyébként nagyban segítette volna a mozgását olyan időjárási körülmények között, mint amilyenek a baleset idején is voltak. A kormányállásából "a körkilátást pedig a felső fedélzeten elhelyezett ponyva és kémény részben korlátozta."

A Viking Sigyn az ütközés előtt másfél perccel hangjelzést adott le, hogy a Hableány túl közel van, de erre nem reagált senki. Az elkészült szakértői vélemény szerint viszont a Hableány sem adott le öt rövid hangjelzést, hogy nem lehet megelőzni. A hajózási szabályok szerint egy hajónak ugyanis akkor is jeleznie kell, ha látja, hogy meg akarják előzni, de arról nem értesítették.

A balesetben 28 személy halt meg.

Kiemelt kép: Rendőrök keresik a Hableány nevű elsüllyedt hajó áldozatait a Dunában, 2019. május 29-én. Fotó: Marjai János/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!