A Magyar Nemzet kérdésére a Nemzeti alaptanterv (NAT) megújításáért felelős miniszteri biztos közölte, már hiába is érkezne megfontolásra érdemes szakmai javaslat a tanároktól.

A NAT már nem fog változni.

A kerettantervek még módosulhatnak, de előbb azokat is bevezetik. Utána, a tapasztalatok alapján változtathatnak, ha erre a gyerekek érdekében szükség lesz.

Hajnal Gabriella közölte: a kormányrendelet szerint április végéig felül kell vizsgálni a helyi tanterveket, ez azonban nem jelenti azt, hogy a végleges változattal addigra el kell készülni.

A Klebelsberg Központ elnöke a vitákról azt mondta, lehetetlen olyan tantervet írni, ami mindenkinek megfelel. A tananyag, óraszám ügyében ők középutat kerestek és szerinte olyan anyagot készítettek,

ami biztosítja az esélyegyenlőséget; használható tudást ad, amelyet a hátrányos helyzetű térségekben is el tudnak sajátítani, ugyanakkor biztosítja a tehetséggondozást is.

A miniszteri biztost nagyon meglepi, hogy már diákok is tiltakoznak. Örülne, ha mindenki el is olvasná a NAT-ot, aki beszél róla. Annak is, ha az ADOM Diákparlament konkrétan elmondaná, mit szeretne. Szerinte ugyanis három kifogásuk tételesen cáfolható és bár ő nyitott a párbeszédre a diákokkal,

de ehhez el kell olvasniuk a dokumentumot, különben nem tudnak róla véleményt formálni.

Elmarad a Nat elleni tüntetés a koronavírus miatt

Más akciókat azonban terveznek.

A miniszteri biztos ezt követően hosszan magyarázza, mi kellett volna a tananyag drasztikusabb csökkentéséhez, majd cáfolja azokat a kritikákat, hogy nem volt egyeztetés a NAT-ról, hiszen az általa vezetett 45 fős munkacsoport a Csépe Valériától kapott NAT-tervezetet a kerettantervekkel együtt vizsgálta felül. Hajnal Gabriella a professzor asszony csapata is elismeri, hogy bizonyos területeken jobb lett a végleges verzió, mint az általuk készített. Matematika-fizika szakos tanárként is alapvetően elégedett a természettudományos oktatás átalakításával.

Szerinte ősztől a tanároknak a keretttantervek az eddigieknél nagyobb szabadságot biztosítanak. A központitól eltérő, alternatív tantervek a jövőben is lehetnek, miniszteri jóváhagyással, de erre eddig sem volt komoly igény. Hajnal Gabriella szerint az iskolák többségének a törvényszabta keretek elegendőek a sajátosságok megvalósításához. Meggyőződése, hogy az új tantervi szabályozás jó, korszerűbb, mint a korábbi.

Kiemelt kép: Kásler Miklós miniszter és Hajnal Gabriella miniszteri biztos a minisztérium tükörtermében február 21-én.
MTI/Kovács Tamás


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!