A dunaújvárosi férfi rendszeresen bántalmazta a nőt, aki viszont nem fordult a rendőrséghez.


Vádat emeltek egy férfi ellen, aki vérző sérüléssel magára hagyta élettársát, aki elvérzett - közölte a Pest Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség vádirata szerint a férfi és a nő élettársként élt együtt Dunaharasztin. A kapcsolat során a férfi egyre jobban "uralkodni" kezdett a nő felett, amit részben fenyegetésekkel, részben bántalmazásokkal ért el. 2021 decemberére a nő már számos, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett el, de nem fordult a rendőrséghez.

A nő maga hívta a mentőket. A diszpécser telefonon adott utasításokat neki a sérüléssel kapcsolatos elsődleges teendőkkel kapcsolatban.

A férfi maga is beszélt a diszpécserrel, aki elmondta neki, mit tegyen a vérzés csillapítására. Ő azonban csak egy rövid ideig vett részt élettársa ellátásában, majd elment. Rövid időre ugyan visszatért, de már nem segített az egyre gyengülő nőnek, és autóval elhajtott.

- áll a vádiratban.

A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség az elkövető ellen kapcsolati erőszak és halált okozó segítség nyújtás elmulasztása miatt emelt vádat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!