Bemutatta idei versenyautóját a Williams Forma 1-es csapata azt követően, hogy hackertámadás után kikerültek róla fényképek. A csapat terve az volt, hogy az FW43B jelzésű versenygépet egy kiterjesztett valóság alkalmazáson keresztül mutatja be, ám azt feltörték az ismertetés előtt.

Az alkalmazást így eltávolították a különböző internetes áruházakból, a bemutatóra pedig hagyományos módon került sor.

"Nagy izgatottsággal vártuk, hogy megosszuk ezt a tapasztalatot a szurkolókkal, különösen ebben a nehéz időszakban, amikor sajnos nem tudunk közvetlenül személyes élményeket szerezni számukra. Sajnáljuk, hogy nem valósulhatott meg" - áll a Williams közleményében.

Kapcsolódó

Véglegessé vált a Forma-1-es versenynaptár

Lesz Portugál Nagydíj, akár még nézőket is fogadhat az algarvei pálya.

A Mercedes motorral felszerelt autó alapjaiban a tavalyi változaton alapul, látványvilága azonban "az 1980-as és 1990-es évek sikerautójára" emlékeztet. A versenyautót az idényben a brit George Russell és a kanadai Nicholas Latifi vezeti majd, írja az MTI.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!