Macaulay Culkin meghökkent a tiltakozókon.


„Nincs karácsony Kevin nélkül” – hirdette az egyik hazai kereskedelmi televízió éveken át. Nos, ha egy nemrég alakult, és egyre több embert maguk mögött tudó csoporton múlna, akkor bizony nélkülözniük kellene Kevin McCallistert a karácsonyi tévékínálatból. Nagyon unatkozó emberek egy csapata ugyanis fejébe vette, hogy a Reszkessetek, betörők! filmek (legalábbis a klasszikus első két rész) túlságosan szadista, és nem is értik, hogyan lehet ez máig az egyik legnépszerűbb karácsonyi mozi.

– nyilatkozta a mozgalom elindítója a Daily Mailnek.

Hozzátette: „Gyakorlatilag horrorfilmnek is lehetne minősíteni a Reszkessetek, betörők! című szériát. Élvezi a gyerek, hogy fájdalmat okoz másoknak, még nevet is rajta, nem értem, miért nem tűnt ez fel eddig senkinek Holly­woodban.”

Mások szerint ez teljes marhaság, és csak azon emberek unaloműző tevékenysége, akik már nem tudnak kitalálni mást ebben a pc világban.

– nyilakozta egyikük.

A Page Six nevű portál az egyik legautentikusabb embert, magát a Kevint játszó Macaulay Culkint is megkérdezte az ügyben. A most 42 éves színész azt mondta: „Fogalmam sincs, miért tört ki ez a botrány, én úgy igyekeztem megformálni Kevint, hogy gyermeki örömmel reagáljon a gonosz betörők minden egyes próbálkozására. Játszottam horrorfilmben is, de semmilyen olyan eszközt nem alkalmaztunk, amit abban a moziban, ez két külön kategória”.

(via Blikk)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!