Mazsi az év elején Zanzibárba utazott új párjával, minderről pedig a közösségi oldalán is részletesen beszámolt. Júliának ez már sok volt.


Nagyon megromlott a viszony Berki Krisztián édesanyja és özvegye között. Júlia asszony a Borsnak azt mondta, hogy ha személyesen találkozna Mazsival, akkor lehet, hogy meg is tépné.

Az már korábban is látható volt, hogy kettejük viszonya nem túl szívélyes. Január elején például Júlia a gyámügyhöz fordult, mert hosszú ideje nem látta már a legkisebb unokáját, és állítása szerint Mazsi nem is veszi fel neki a telefont.

Az özvegy január elején a kislányával, új kedvesével és annak gyerekével Zanzibárra utaztak egy luxushotelbe. Erről persze Mazsi azt Instagram-oldalán is részletesen beszámolt.

Berki Renáta (@berkimazsi) által megosztott bejegyzés

Júlia asszonynak azonban ez már úgy tűnik sok volt, és a fotókat meglátva újra fellángolt benne a düh.

- fogalmazott Berki édesanyja a Borsnak.

Az is kiderült, hogy a napokban a nőt felhívta Mazsi édesanyja is, aki azt kérte tőle, hogy ne bántsa nyilvánosan a lányát.

„Amikor ezt meghallottam, elborult az agyam. Ne bántsam a lányát? Hát ki bántja? Nem ő bántja inkább a fiam emlékét és vele együtt engem is azzal, ahogy viselkedik? Miért nem tudja titokban élni az új boldog életét? Miért kell ezt mindenkinek látnia?” - fejtette ki Júlia. Szerinte ha a fia és Mazsi már akkor szétmentek volna, amikor megromlott a viszonyuk - fél évvel Krisztián halála előtt - akkor most a fia is egy mesebeli helyen nyaralhatna egy nővel, „egy olyannal, aki megérdemli őt”.

- mondta Júlia a lapnak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!