Még soha nem vált el egymástól ennyire a gyerekesek és a gyerektelenek világa. Utóbbiak részéről szó sincs rosszindulatról vagy érzéketlenségről, de a tapasztalat szerint el sem tudják képzelni, milyen ezt a helyzetet egy gyerekkel megélni. Néha frusztráló a rengeteg mihez kezdjek magammal a karanténban típusú poszt, miközben nekem néha még a fogmosásra is alig van időm
- mondja Ákos, a szellemi foglalkozást űző budapesti édesapa, akinek felesége is hasonló területen dolgozik. Ötéves lányuk középsős az óvodában, az otthoni együttlét nagyfokú rugalmasságot kíván tőlük és munkaadóiktól is. Ákos a korábbiaknál korábban kezd el dolgozni és így korábban is végez, de teljesen így sem sikerült kihúzni a probléma méregfogát: bűntudata van, amikor háromkor kicsekkol, hiszen az irodában ilyenkor javában pörög a munka. Pedig ő és a felesége is jóval többet dolgozik most, mint a válság előtt.
Emiatt az első egy-két hétben voltak nagyobb összecsattanások. Egy nyugodtabb pillanatunkban azonban leültünk és újraterveztük az életünket. Az alapprobléma nyilván fennáll, de amit tudtunk, variáltunk rajta: én például minden hétvégére beosztattam magam, amiért jár hétköznap egy szabadnap, és akkor legalább tiszta, hogy kinek mi aznap a dolga. De fontosabb, hogy mindketten lenyugodtunk és beláttuk, hogy adaptálódnunk kell a helyzethez
- magyarázza. Az édesapa szerint azonban nehézségek mellett a szokásosnál is jobban megmutatkozott, hogy mekkora ajándék szülőnek lenni.
Minden eddiginél jobban érzem, hogy mennyire beragyogja az életemet a lányom. Ő remekül éli meg ezt a helyzetet. Élvezi, hogy sokat van velünk, még ha olykor feszültebbek, türelmetlenek vagyunk vele is. Jó látni azt gondtalanságot és vidámságot, ahogy ebben a számunkra olyan sötétnek tűnő időszakban is reagál az élet egyszerű örömeire.
Panaszkodni most tabu
Több szülő szerint szinte tabu előhozakodni az otthoni munkavégzés nehézségeivel, hiszen rengeteg családban veszítette el a munkáját egyik vagy rosszabb esetben mindkét szülő.
Inkább hallgatok, hiszen mit mondhatnék a húgomnak, aki masszőrként tönkrement vagy a barátnőmnek, aki idegenvezetőként lassan két hónapja bevétel nélkül maradt. Szívesen cserélnének velem, én pedig magam előtt is szégyellem, hogy nem állok helyt. Igyekszem sem magamra, sem a családra nem haragudni, de már baromi fáradt vagyok és néha nem tudok higgadtan reagálni
- mondja a pesti agglomerációban élő, építészmérnök Lívia. Párja, Gábor ingatlanfejlesztési területen dolgozik, még gyakran jár ki terepre, a két és fél éves Marci felügyelete így leginkább rá marad.
Örülök, hogy egyáltalán van munkám, de az biztos, hogy ha létszámleépítés lesz, a gyerekesekkel kezdik. Nem tudunk a többiekkel versenyezni. Már az első héten világossá vált, hogy kevesebbet és rosszabbul dolgozom. Hiába fogok bele valamibe, pár perc után biztosan vizet kell töltenem vagy pelenkát kell cserélnem. Az meg tényleg csak hab a tortán, hogy a zoomos esti borozásokra már nem is nagyon hívnak meg a kollégák, kábé láthatatlan lettem
- mondja Lívia, aki szerint hetek óta nincs olyan napja, hogy elalvás előtt ne lenne bűntudata a gyereke vagy a munkája elhanyagolása miatt, pedig nyíltan egyetlen főnöke sem panaszkodott teljesítményére. Lívia szerint mindenki érzi, hogy a gyerekeseket most nem lehet sarokba állítani, de érezhető a szavakkal egyelőre ki nem fejezett feszültség. Elmondása szerint a napi nyolc óra munkából jó ha ötöt elvégez: hajnalban, Marci ébredése előtt, a déli alvás alatt, illetve este, miután fiát lefektette.
Vannak azért értékes és fontos tapasztalatok is: hihetetlenül felértékelődött a bölcsődei gondozók munkája. Amúgy is tudja az ember, hogy milyen fontos munkát végeznek, de mostantól tényleg más szemmel fogok nézni a gondozókra, óvónőkre, dadusokra. Elképesztően nehéz, megterhelő munkát végeznek. Most látható, mire vagyunk képesek a bölcsik, ovik nélkül. A rengeteg együtt töltött időben pedig még szorosabb lett a kapcsolatunk Marcival, ez felbecsülhetetlen ajándék.
Az egyedülálló szülő mindenre egyedül van
A 41 éves logisztikai ügyintéző Annamária egyedül neveli négyéves lányát. Pest megyei munkaadója az első pillanattól támogatta a rugalmas munkavégzést, vele külön is beszélt, hogy megnyugtassa.
Van egy reggeli és egy délutáni online meetingünk, a feladatok elvégzését egy online rendszerben jelezzük. A hatékonyságom sokkal rosszabb, de ezzel most nem lehet mit kezdeni, sokkal jobban bánt, hogy sokszor nagyon türelmetlen vagyok a lányommal, például ha belefecseg a megbeszélésekbe. Kicsit úgy érzem mintha lebuknék, hogy nem is dolgozom. Lili gyakran nyűgös, mert nem láthatja a nagyszüleit, nem tudunk játszótérre menni. Előfordult, hogy ingerültebben küldtem el játszani vagy olyasmit ígértem meg, amit nem tartottam be, mert a rohanásban elfelejtettem. Ha megszakadok, akkor is szar szülő és még annál is szarabb kolléga vagyok
- mondja. Annamária fejében is megfordult, hogy megpróbál táppénzre menni, de végül nem kérte a háziorvos segítségét.
Nagyon átlátszó lett volna, hogy hopp, épp most megyek táppénzre. Korrekt a főnököm, nem akartam átverni. Így viszont néha mintha már bizseregne az agyam, egész nap a gyerekkel vagyok, nincs felnőtt, akivel megoszthatnám a feladatokat, akivel osztozhatnék a nehézségekben. Abba bele sem merek gondolni, mi lesz velünk, ha esetleg nem lesz munkám. Talán visszaköltözünk a szüleimhez.
"Ha kiírom táppénzre, csalok. Ha nem írom ki, viszi a gyereket a nagymamához. Ön mit tenne?"
A háziorvosoktól kérnek segítséget azok a szülők, akik nem tudják megoldani a gyerekfelügyeletet, mivel munkáltatójuk nem engedi el őket. Csakhogy a probléma megoldása nem orvosi kérdés.
Épp elég elég jónak lenni
Horosz Andrea pszichológus maga is otthonról dolgozó, kisgyerekes édesanya, szerinte a legfontosabb tudatosítani, hogy a mostani helyzet új és szokatlan mindenkinek.
Sokan és sokféleképpen reagálunk a történésekre, de egyvalami közös bennünk: együtt vagyunk benne. Egy háztartásban tökéletes anyának, feleségnek, munkaerőnek, pedagógusnak és házvezetőnek lenni lehetetlen. Éppen ezért azokat az elvárásokat, hogy minden szerepünkben jól teljesítsünk, jobb elengedni. Tökéletesnek lenni lehetetlen kihívás, legyen a célunk elég jónak lenni
- magyarázza, hozzátéve: meg kell engednünk magunknak hogy hibázzunk, ezek a tapasztalatok kellenek az új megoldások kialakulásához.
A nehéz helyzetekben bocsássuk meg magunknak a botlásokat, de ne legyünk restek bocsánatot kérni, ha úgy alakul. Segítség lehet, ha priorizáljuk a feladatokat, engedjünk meg némi énidőt magunknak és családtagjainknak is. Egy kis elvonulás ilyenkor is jár. Ha pedig a társaságot hiányolnánk, kiválóan lehet online beszélgetéseket kezdeményezni akár csoportos formában is. Ha viszont úgy érezzük, hogy nem tudunk megbirkózni helyzetünkkel, merjünk segítséget kérni.
Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Getty Images
