Ahogyan beszámoltunk róla, az Állami Számvevőszék elveheti a Demokratikus Koalíció költségvetési támogatását. Sebián-Petrovszki László pártigazgató szombaton azt mondta, a számvevőszék olyan papírok eredeti példányait követeli tőlük, amelyek megsemmisültek a DK irodájának másfél évvel ezelőtti leégésekor, a másolatok ugyanakkor többnyire ott vannak az ÁSZ-nál.

Lapunk megismerte a DK válaszát, amelyet a pártelnök a számvevőszék észrevételire írt, és a két szervezet közti korábbi levélváltást is. Ebből az derült ki, hogy Gyurcsány Ferenc pártja közérdekű adatigényléssel is próbálta meg-, illetve visszaszerezni azokat a számlamásolatokat, amelyeket korábban az ÁSZ rendelkezésére bocsátott a 2018-as országgyűlési választási kampány költéseinek ellenőrzésére. A számvevőszék azonban azt válaszolta, hogy azok nem pótolják az eredeti iratokat, bizonylatokat. Az ügyben az ellenzéki párt így pert kezdeményezett, ez még folyamatban van.

A DK elnöke a számvevőszék vezetőjének, Domokos László volt fideszes képviselőnek címzett válaszában azt is kifogásolja, nem világos, az ÁSZ mire alapozza azt a megállapítását, hogy a párt gazdálkodásának törvényessége nem volt biztosított, és kimutatásai nem mutatnak valós képet a DK bevételeiről és kiadásairól.

Gyurcsány hangsúlyozza, hogy a 2018-as parlamenti választás kampánypénzeinek elköltését már ellenőrizte az ÁSZ, és a számvevők különböző ellenőrzéseihez is folyamatosan rendelkezésre bocsátották a kért dokumentumokat. Ugyanakkor 2018 novemberében a párt Teréz körúti irodájában tűz ütött ki, így a DK papíralapú pénzügyi iratanyaga, elektronikus adathordozói, nyilvántartásai megsemmisültek, amiről az ÁSZ mellett az államkincstárat és az adóhivatalt is azonnal értesítették.

Tűzoltók dolgoznak 2018. november 17-én a Teréz körúton, ahol egy négyemeletes épület tetőszerkezete ég. Az épületben megsemmisültek a Demokratikus Koalíció legfelső szinten található irodái. Fotó: MTI / Mihádák Zoltán

Az adatok és a párt működésének helyreállítása érdekében a 2018. november 17. és 2019. június 24. közötti időszakban négy alkalommal kerestük meg önöket írásban. Többek között kértük személyes részvételüket a leégett irodarész első lehetséges bejárásakor, illetve írásban kértük segítségüket, hogy az általunk korábban az ÁSZ-nak átadott pénzügyi iratok és adatok másolatát visszakaphassuk pénzügyi nyilvántartásaink minél teljesebb helyreállítása érdekében. Ezekre a kéréseinkre az ÁSZ részéről folyamatos elutasítás volt a válasz

- írja Gyurcsány, felidézve, hiába kérték, hogy az ÁSZ a korábban elektronikus formában átadott könyvelési nyilvántartásokat, szabályzatokat, szerződéseket és egyéb dokumentumokat másolatban adja vissza a pártnak.

Tényként rögzítjük, hogy önök minden adatigénylési kérésünket elutasították, ezzel is megnehezítve azt, hogy a Demokratikus Koalíció - a vis maior helyzetnek minősíthető eset után - az ellenőrzött időszakra vonatkozóan minden bizonylatát teljes körűen pótolni tudja

- olvasható a levélben, amely szerint a DK nem jóindulatot, hanem jogszabályi keretek adta segítséget várt a tűzeset után a számvevőszéktől. Ennek hiányában bár bankszámlaforgalmuk adatait a a számlavezető pénzintézet segítségével a könyvelési nyilvántartásokban ismét rögzítették, az eredeti kiadási és bevételi dokumentáció másolatainak teljes körű pótlása nem sikerült.

Gyurcsány kiemeli azt is, hogy a DK 2018-ban 367,7 millió forint állami támogatást kapott, és ebből az ÁSZ 227,1 millió elköltését (vagyis a teljes összeg több mint 60 százalékát, a bizonylatok több mint 80 százalékát) a választási kampány lezárultával már ellenőrizte.

Fontos, hogy bár az ÁSZ jelentése egyelőre csak arra szólítja fel a pártelnököt, hogy intézkedjen a törvényesség helyreállításáról, ha ez alatt az elégett számlák pótlását érti, az aligha fog sikerülni. Mindez pedig valóban oda vezethet, hogy a Gyurcsány-párt nemcsak az állami támogatásának a felét veszíti el (a kormány ugyanis úgy döntött, hogy az idei párttámogatásokat lefelezi, 1,2 milliárd forinttal gyarapítva a járványügyi alapot), hanem akár az egészet is.

Ismert, hogy a számvevőszék korábban a Jobbik gazdálkodását ítélte szabálytalannak, és 663 millió forintos bírsággal sújtotta a pártot, de az ÁSZ a Momentum és a Párbeszéd állami támogatásának folyósítását is felfüggesztette átmenetileg különböző hiányosságok miatt.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!