Felemásra sikerült Szerhij Rebrov debütálása az NB I-ben, hiszen a Mezőkövesdre látogató Ferencvárosnak csak a győzelem volt elfogadható egyeredmény. A kezdőcsapaton szinte semmit sem variáló ukrán edzővel végül sikerült is mindez, fogcsikorgatva, hiszen Böde Dániel csereként beállva a 91. percben szerzett győztes gólt. Persze ennél meggyőzőbb bemutatkozásra vágytak a zöld-fehérek szurkolói.


Rendkívül fordulatos mérkőzésen verte 3-2-re a Puskás Akadémiát a Paksi FC. Már a 14. percben gondban voltak a felcsútiak, hiszen ekkor szerzett vezetést szerzett a Bertus Lajos beadásából Hahn János fejjel.

Fordulás után nem sokkal Hegedűs János öngóljával már 2-0 volt a hazaiaknak, nem volt benne a meccsben, hogy szoros lehet. Benczés Miklós aztán változtatott, előbb Jan Vlasko állt be, majd Bacsana Arabuli, utóbbi szépített is nyolc perc alatt. Megélénkültek a felcsútiak, majd a 80. percben Lenzsér Bence lerántotta, Liridon Latifit, ezért megkapta a második sárga lapját Farkas Ádám játékvezetőtől. A szabadrúgást követően pedig pont Latifi egyenlített fejjel.

Már mindenki elkönyvelte a 2-2-s döntetlent, ám a 93. percben még egy fordulat akadt a meccsben. Gyakorlatilag a kapus kirúgásából került helyzetbe Hahn és szépen elpörgette Braniszlav Danilovics mellett a labdát, ezzel besöpörve csapatának mindhárom pontot.

A Kisvárda vendégeként vezetést szerzett ezalatt a DVTK, ám a Kisvárda fordulás után egyenlíteni tudott, így továbbra is nyeretlen a bajnokságban az abszolút újonc.

A Haladás-MTK mérkőzés még tart cikkünk születésekor, a lefújás után cikkünk frissül majd annak a találkozónak a történéseivel.

Eredmények - NB I, 6. forduló

Mezőkövesd - Ferencváros 0-1 (0-0)
Gólszerző: Böde 91.
Kiállítva: Szalai 93.

Kisvárda - Diósgyőr 1-1
Gólszerző: Vári 51. ill. Mihajlovic 40.

Paks - Puskás Akadémia 3-2 (1-0)
Gólszerző: Hahn 14., Hegedűs 52 - öngól ill. Arabuli 76., Latifi 81.
Kiállítva: Lenzsér 80. (Paks)

Budapest Honvéd - Debreceni VSC 3-0 (1-0)
Gólszerző: Danilo 22., 78., N'Gog

Nyitókép: Czeglédi Zsolt/MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!