A nemzetközi sportsajtó is megemlítette „szép érintéseit” a Karlsruhe elleni felkészülési mérkőzésen.


Első nyári felkészülési mérkőzésén 4-2-re nyert a Karlsruhe vendégeként a Liverpool labdarúgócsapata, melyben először lépett pályára Szoboszlai Dominik – írja az MTI.

Az RB Leipzigtől két és fél hete szerződtetett középpályás, a magyar válogatott csapatkapitánya az első félidőben jutott szerephez, melyet új együttese gyorsan megszerzett vezetés után 1-1-es döntetlennel zárt.

A második játékrészre tizenegy új futballistát küldött pályára Jürgen Klopp, a Németországban edzőtáborozó együttes német vezetőedzője. Ebben a szakaszban a Liverpoolnak kellett egyenlítenie, majd az angol csapat a ráadásban harcolta ki a győzelmet: 2-2-nél Diogo Jota a 92. és a 93. percben is a hazaiak kapujába talált.

Az egyik legnagyobb sportportál, a Sky Sports külön kiemelte, hogy Szoboszlainak „volt néhány szép érintése”.

A meccs után Jürgen Klopp azt nyilatkozta:

A Sky hosszan idézte a magyar játékos nyilatkozatát is, aki azt mondta: „Minden egyes nap a maximumot nyújtom. Nagyon keményen dolgozom ezért a pillanatért, és csak folytatni fogom. Természetesen jó érzés megnyerni a meccset. Úgy gondolom, hogy mindent megtettünk az első mérkőzésen. Nagyon jó érzés volt, és most a másodikra koncentrálunk.

– tette hozzá Szoboszlai Dominik.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!