Ma nincs fontosabb, mint hogy elérj azonnal mindenkit, s mindenki elérjen téged.
Fogyatékossá válsz abban a pillanatban, hogy bedobja a törülközőt a laptopod vagy a telefonod.
Az egészségügyben keményen küzdünk a függőségekkel, alkohollal, droggal. Miközben lényegében mindannyian tökéletes függésben élünk a telefonunktól. Azért ez ellentmondás.
Reggeli kávé közben ránézek a hírekre a mobilomon. Illetve ránéznék, mert lefagy, elsötétül.
Beszélnem kellene betegekkel. De a számok a készülékben. Kinyomtatott, kiírt pótlista nincs.
Ha hívnak, azt hallják, hogy kicsöng és nem veszem fel, vagyis megbízhatatlannak tűnök, ami kiborít.
Bankolnom is kéne. Na de a kódok is a telefonra érkeznek.
A közeli mobilszervíz másfélóra múlva nyit.
Szerencsére eszembe jut előkotorni az előző készüléket, kicsit töltök rajta, s bár az új kártya nem kompatibilis hozzá, legalább a számok egy része előkerül. Persze mire eddig eljutok, mehetek gyógyíttatni a telefonomat - ahelyett, hogy gyógyítanám a betegeket.
A szervizben az a diagnózis, hogy: akkucsere.
"Szerencséje, hogy nem robbant fel a zsebében" - így a szakember.
Új akku nincs, hívjuk a Nagy Központi Márkaszervizt, hátha ott akad raktáron. Nem akad. Ilyen öreg készülékhez nem tartanak semmit.
Marad az utángyártott, rendelünk, elvileg négy-öt nap múlva érkezik.
S addig?
Az üzlet ilyen esetekre rendszeresített egyetlen cserekészülékét épp az imént vitte el egy kuncsaft.
Vigyáznék én az ökológia lábnyomomra, de most nincs más megoldás, mint új mobilt vásárolni.
Macerásabb ez, mint ruhát vagy cipőt venni, mert ott működik a "megnéz, belebújik, tetszik, kifizet" algoritmus, de most görcsölök, hogy minden gomb és funkció máshol, máshogy lesz.
Máshol és máshogyan is van, de majd belejövök, hiszen kiképződésem folyamatos.
Néhány hete a rendelőben kérdi az egyik apuka, ismerem-e Vandát.
Büszke vagyok arra, hogy tudom minden betegem nevét, azonnal rávágom, hogy ilyen nevű kislány nincs a praxisomban.
"Nem is ott kell keresni!" - mosolyog az apuka.
Vanda ugyanis egy távközlési cég ügyfélszolgálatának virtuális asszisztense: betelefonálsz a bajoddal, kicsöng, fölveszik, de nem egy ember, hanem a gép emberhangon, egészen pontosan Vanda hangján. Vanda nem ember, nem él, Vanda mesterséges intelligencia, kedves, ügyes, talpraesett.
Legalábbis ezt meséli nekem az apuka.
Szokás szerint győz a kíváncsiságom: felhívom Vandát.
Kicseng, de Vanda helyett kellemes férfihang jelentkezik a vonal túlvégén.
"Vandát keresem" - mondom, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.
"Vanda szabadnapos" - így a válasz.
"Vanda, a mesterséges intelligencia szabadnapos?" - képedek el.
"Persze. Vanda sokat dolgozik, neki is jár néha pihenőnap."
Van tovább a történet!
Most meg azt hallom, hogy Vanda után megérkezik Bella, aki szintén mesterséges intelligencia, ráadásul a kollégám: ő a kórházi recepcióra betelefonáló betegeket fogja irányítani. Remélem, neki is jár majd szabi.
