Az egykori műsorvezetőt tíz évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. Legkorábban büntetése 4/5-ének letöltése után kerülhet feltételes szabadlábra.


Nem sokkal háromnegyed 9 előtt ítéletet hirdettek: Gyárfás Tamást a Fővárosi Törvényszék felbujtóként bűnösnek találta és hét év fegyházra, míg Portik Tamás szintén bűnös, és őt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a Fenyő-gyilkosság miatt. Az ítélet nem jogerős.

A Fővárosi Törvényszék tárgyalóterme teljesen megtelt, a hallgatóságnak a tárgyalás megkezdése előtt negyed órával el kellett foglalnia a helyét.

Arről már korábban írtunk, hogy a tárgyalóterem zsúfolásig megtelt csütörtök reggel az ítélethirdetésre. A Fővárosi Törvényszék épületében csak komoly biztonsági ellenőrzés után lehetett bejutni. Portik Tamást TEK-es kommandósok gyűrűjében vezették be a tárgyalóterembe.

Az 1998-ban elkövetett Fenyő-gyilkosság pere már hat éve húzódott első fokon.

A gyilkosság miatt 2017-ben életfogytiglanra ítélték Jozef Roháčot, de ekkor még a vádhatóság nem nevezte meg, ki lehet a megbízó. 2018-ban gyanúsították aztán meg Gyárfást és Portikot, majd egy év múlva, 2019-ben emeltek vádat ellenük.

(via Telex)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!