Természetesen van kedvenc javaslatom, de nem szeretném befolyásolni a szavazókat, így egyelőre nem árulom el, melyik az - mondta Kerpel-Fronius Gábor, Budapest részvételiségért felelős főpolgármester-helyettese a Népszavának. 2020. október 1. és december 31. között 687 ötlet érkezett be a fővároshoz, miután azt kérték: aki szeretné, küldje be, mire költse Budapest azt az egymilliárd forintos részvételi költségvetést, amit a 2020-as költségvetésben különítettek el.


A lap szerint a beérkezett ötletek között szerepel például

szociális kemping hajléktalanoknak, gyalogoshíd a Corvinus és a Műegyetem között, nudista strand, napozóstég a Rómaira, emlékmű a koronavírus áldozatainak, babazászló az újszülöttek házára, függőágyak a lezárt Szabadság hídra, a Hősök tere parkosítása és nyugdíjasházak közötti ingajárat is.

Kerpel-Fronius elmondta: a beérkezett csaknem 700 javaslatból nem mindegyikre szavazhatnak a fővárosiak, az ötleteket több szempont szerint is előszűrik: kigyomlálják az új ötleteket nyilvánvalóan nem tartalmazó trollkodásokat, a nem önkormányzati kompetenciákat és területeket érintő vagy a kiírásban szereplő összeghatárokat meghaladó javaslatokat. Külön hangsúlyozta, hogy a válogatásnál semmiféle módon nem vettek figyelembe politikai szempontokat. Sőt, az ellenzéki és kormánypárti kerületek együttműködésében sem volt különbség, mindenütt komolyan vették a lakossági felvetéseket és a túlnyomó többségét támogatták is. Ha mégsem, azt valóban komolyan megindokolták.

A beérkezett projekteket a hétvégén összeülő - szintén fővárosi választók alkotta - részvételi tanács értékeli és javaslatokat is megfogalmaz majd. Ezt követően májusban szavazhatnak a budapestiek. A győztes tervek megvalósítása még az idén megkezdődik, de bizonyosan akad majd olyan, amelyik áthúzódik a jövő évre.

A részvételi költségvetést Nyugat-Európában már régóta alkalmazzák. Párizsban annyira nagy siker, hogy a fejlesztési költségvetésen belüli arányát a jelenlegi 10 százalékról 25 százalékra szeretnék emelni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!