A miniszterelnökséget vezető minisztert a Kormányinfón kérdezték a kormányfő politikai igazgatójának jövőjéről. Velős választ adott.


Orbán Balázs Ukrajnára és az '56-os forradalomra vonatkozó mondatairól kérdezte az ATV Gulyás Gergelyt a csütörtöki rendhagyó Kormányinfón Geszten.

A Szabad Európa beszámolója szerint szerdán, a német egység napja alkalmából rendezett budapesti megemlékezésen

Orbán Balázs kijelentései kapcsán pedig Gross és Jonathan Lacôte francia nagykövet közösen adtak át egy úgynevezett demarsot, egy szóbeli diplomáciai jegyzéket a magyar kormánynak, amelyben aggodalmukat fejezték ki Magyarország közös védelmi elkötelezettségével kapcsolatban.

Ennek kapcsán kapcsán kérdezték Gulyás Gergelyt, mit szól a kormány a két nagykövet kijelentéséről. Gulyás ízléstelennek és cinikusnak nevezte, hogy ezeknek az országoknak a nagykövetei jönnek ezzel, akik nem segítettek a magyar forradalom idején. Orbán Balázs mondatai pedig szerinte nem azt jelentik, amit ki akarnak hozni belőle, csak félreérthetően fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy marad-e az ügy után posztján a politikai igazgató, Gulyás azt mondta:

A miniszterelnökséget vezető miniszter ezt egyelőre nem tudta megmondani, hogy milyen programmal készül Orbán Viktor október 23-án.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!