Február 16-án állt a bíróság elé az az amerikai ápolónő, aki az orvosokkal nem egyeztetve hajtott végre amputációt egy férfi lábán. 98 év börtönt is kaphat.


Még tavaly június 4-én jelentették a rendőrségen, hogy haláleset történt a Spring Valley-i egészségügyi és rehabilitációs központban – írja a News Channel 10 oldala.

Ahogy azt a protokoll diktálta, elküldték a holttestet boncolásra, mert a halálesetnél szokatlan körülményeket tapasztaltak, nevezetesen: a páciens egyik lába a földön feküdt a holttest mellett.

A 62 éves férfi 2022 márciusában került az idősek otthonába, mert elromlott nála a fűtés, ő pedig elesett, és súlyos fagyási sérüléseket szenvedett mindkét lábán.

Ám miután eltávolította a lábat, Brown arra utasította kollégáit, hogy a testrészt tegyék fagyasztóba – többen azt mondták, hogy

Az egyik nővér jelezte, hogy ő ezt rendkívül furcsának tartotta.

Brown ráadásul magánakcióban végezte el az amputációt, nem egyeztetett orvosokkal, és a munkaköre természetesen nem tartalmazott ilyen beavatkozásra lehetőséget. Ráadásul a beteg se adott rá engedélyt.

A 62 éves férfi nem sokkal később meghalt. Az önkényeskedő nővér akár 98 év börtönbüntetést is kaphat, valamint 210 000 dolláros pénzbírságot még mellé. Brown egyébként minden vádpontban ártatlannak vallotta magát.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!