A magyar női kézilabda-válogatott 30-19-re kikapott Dániától a spanyolországi világbajnokság középdöntőjének első fordulójában, szerdán Granollersben, így már csak matematikai esélye van a célként és elvárásként megfogalmazott negyeddöntőbe jutásra.

Kapcsolódó

Jó kezdés után szétesett és nagyon kikapott a magyar női kéziválogatott

A végén már az volt a kérdés, megússzuk-e a kétszámjegyű vereséget. Nem sikerült.

A mérkőzést követően Golovin Vlagyimir szövetségi kapitányt is nehezen lehetett szóra bírni.

"Tanulságos és nagyon váratlan vereség volt. Nem is eredmény miatt, hanem ahogy teljesítettünk a pályán.

Így nem lehet kézilabdázni

- mondta a szakember az M4 Sport kamerái előtt.

"Védekezésben csak álltunk és néztük, mi történik, ezt egy komoly, rutinos csapat kihasználja. És igazából küzdelem sem volt."

Ez a gladiátorok sportja, ezt küzdelem, hit és akarat nélkül nagyon nehéz csinálni. Ha egyik is hiányzik, akkor nem győzelemről, hanem vereségről beszélünk.

Lesz dolgunk a hátralévő két mérkőzésen, mert ugyan a célunk már elúszott, de ha már itt vagyunk, akkor tanuljunk" - tette hozzá.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!