A GKI negyedévente szervez felmérést a lakosság lakásfelújítási és korszerűsítési terveinek, szándékainak feltérképezésére. Az idén februárban 1000 embert vontak be a reprezentatív kutatásba.


  • Az állami támogatás igénylése a családiház-tulajdonosok körében a legnépszerűbb, az érintettek 10 százaléka biztos, 15 százaléka valószínű résztvevőnek mondta magát.
  • A társasházakban élők körében 5 százalék a biztosan támogatást igénylők aránya, és 11 százalék mondta ezt valószínűnek.
  • A közlemény szerint az állami támogatás iránti érdeklődés a középgenerációk körében a legmagasabb, a 30 és 50 év közöttiek közül a biztosan és valószínűleg támogatást felvevők aránya 13, illetve 19 százalék.
  • A régiók közül a legnagyobb aktivitás - ahogy a korábbi felmérésekben is - a közép-dunántúliban várható.

Az elemzők arra is rámutattak, hogy az állami támogatást felvenni tervezők bő harmada szeretné kihasználni a maximálisan igényelhető keretet, negyedük venne fel legalább 2 millió forint támogatást. Az átlagos igénylési összeg ezek alapján 2,1 millió forint, ami az önerőt is beleszámítva 4,2 millió forintos projektértéket jelent. Ez az összeg mintegy 10 százalékkal emelkedett a tavalyi negyedik negyedévi megkérdezéshez képest.

A legnépszerűbb cél, amit a válaszadók 39 százaléka jelölt meg, változatlanul a lakóingatlanok belső tereinek felújítása, ami magában foglalja a belső fali, padló, álmennyezeti burkolat cseréjét, felújítását, illetve ezek festését, tapétázását. A megkérdezettek harmada a fürdőszobát szeretné felújíttatni. A fűtési rendszer korszerűsítése, illetve a tetőfelújítás iránti igény is magas, a felmérésben résztvevők bő negyede szeretné ezeket elvégeztetni.

A napkollektor vagy napelemes rendszer kiépítése iránt a felmérésben minden negyedik válaszadó érdeklődött, míg egy évvel ezelőtt még csak minden hetedik. A növekedés annak is betudható, hogy ennek támogatására az Otthon-felújítási programon kívül is állnak rendelkezésre célzott pályázati források.

Mint ismert, az Otthonfelújítási program a Magyarországon élő, gyermeket nevelő családok számára teszi lehetővé - 3 millió forintos összeghatárig - állami támogatás igénylését. Az elvégzett felújításról szóló pénzügyi beszámoló benyújtási határideje 2022. december 31.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!